Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester a szelektív hulladékgyűjtésről tájékoztatott. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy foglalkozzunk a környezetünkkel, és megfelelően kezeljük a felgyülemlő kommunális hulladékot. Szerinte a legideálisabb az lenne, ha minél több természetesebb anyagot használnánk, ezzel kevésbe szennyezve a környezetünket. Bíznak benne, hogy a szelektív hulladékgyűjtés elkezdésével megszűnnek Apátfalván a fel-felbukkanó szemétkupacok.

Langó Imréné az apátfalvai Kék Házról elmondta, hogy a hagyományőrzés miatt alakították ki. 2007-ben a férje házát alakították át hagyományőrző hellyé, a ház javításával egyidejűleg, a tárgyak gyűjtése is megkezdődött, a megnyitás azonban csak 2015-ben következett be. Nagyon sok iskolás csoport jön Makóról és más városokból is. Lakodalmakat és disznóvágást is rendeznek a házban.

Szekeres Ferenc polgármester megemlítette azokat a pályázatokat, amelyek pozitív elbírását kaptak az elmúlt évben. A művelődési ház előtti parkoló, illetve a Széchenyi utca, Nagyköz utca között található kereszteződéstől a 43-as főútig található szakaszra fért rá nagyon a felújítás. Továbbá 18 millió forintból megújult a Dózsa György általános iskola műfüves pályája is.

sk