Pattanásig feszültek az izmok vasárnap a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, hiszen 6. alkalommal rendezték meg a nemzetközi Kriko Kupát. Az őszi idény legnagyobb magyar versenyének hatalmas tétje szokott lenni, ugyanis erről a versenyről lehet kijutni a világbajnokságra. Idén azonban Vásárhelyen nem tudták magukat kvalifikálni a versenyzők a világversenyre, hiszen a megszokottnál korábban rendezték azt meg, Mongóliában.

A nemzeti bajnokság és regionális tehetségkutató verseny izmoktól duzzadó férfiakat és hölgyeket vonultatott színpadra. Mindenki próbálta a legjobb formáját hozni, hiszen egy-egy ilyen versenyre rengeteget készülnek a testépítők, és az ilyen versenyek a legalkalmasabbak arra, hogy megmutassák, hol tartanak.

Nagyon sok nézőnk volt, ami tovább erősítette bennem a hitet, hogy sokakat érdekel ez a sport. Nagyon sok edzőterem van, nagyon sok olyan ember van, aki ezt a sportot űzi, viszont versenykörülmények között nem sokszor lehet látni a testépítőket. Pontosan ezért hoztam létre ezt a versenyt, hogy közelebb hozzam a közönséget a sportághoz. Évről évre több látogatónk van, amiben nagy szerepe van a kommunikációnak és a médiának. Minél inkább be van vonva a média ezekbe a versenyekbe, annál több emberhez jut el az információ, és ezért tud gyarapodni évről évre a nézőszám” – mondta el Kristó Endre, a Kriko Gym tulajdonosa, a rendezvény promotere.

Kristó Endre

Nem volt egyszerű dolga a zsűrinek, minden versenyző 100 %-osan felkészült. A 15 bíró mindegyike európai engedéllyel rendelkezik, így nem csak a versenyzők, hanem a döntőbizottság tagjai is nemzetközivé emelték a rendezvényt.

Három éve versenyzek, ez a harmadik versenyszezonom. Mindig is sportoltam, és egyszer lementem az edzőterembe, és megtetszett ez a világ. Nagyon nehéz volt erre a szintre eljutni, de nagyon szeretem csinálni. Átlagban heti öt edzésem van, és egy edzés 1-1,5 órahossza. Megérte a kemény felkészülés, hiszen a kategóriámat megnyertem” – nyilatkozta Sánta Dorina, aki Pécsről érkezett a Kriko Kupára.

Sánta Dorina

A rendezvény koronájaként az egyes kategóriák győztesei közül hirdettek egy abszolút bajnokot is, mind a férfiak, mind pedig a hölgyek közül. A versengést a közönség is élvezte, és tapssal és bekiabálásokkal buzdították ismerősüket, társukat.

 

Sz.Viktor