Október 23. – Ünnepség a Terror Háza Múzeumnál (MTI fotó)

A kormányfő beszéde elején – miután köszöntötte azokat, akik átérzik, hogy a magyar a szabadság népe, “egy különleges szabadságnemzet” – kiemelte: eshet eső, fújhat metsző szél, jöhet könnygáz vagy lovas roham, “összegyűlünk, mert éljünk bárhol is a világon, ma emlékezni akarunk”.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: a szovjet uralom egy történelem nélküli térbe taszított bennünket, “meg akarta semmisíteni a múltunkat és a kultúránkat is”. Szerinte azonban a fizikai és szellemi terror megismétlődése ellen a nemzeti emlékezet a legerősebb fegyver. “Ezért jöttünk ma éppen ide” – utalt a Terror Háza Múzeumra, amely – emlékeztetett – a nyilasok főhadiszállása, majd a kommunista pártállami terror székhelye volt.

A Jobbik emelkedő pályára állítaná Magyarországot – mondta Vona Gábor pártja október 23-i megemlékezésén, Budapesten a Corvin közben.  Az ellenzéki pártelnök Vona-tervként hivatkozott erre, továbbá arra, hogy Magyarországot meg kell védeni a migrációtól, a kormányt le kell váltani, tagjait pedig kíméletlenül el kell számoltatni.  Vona Gábor azt is megfogalmazta, hogy a továbbiakban nem számít, hogy ki jobb- és baloldali, az embereknek össze kell fogniuk.

A polgári, európai, szabad Magyarország ellenségének nevezte a magyar kormányt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt hatodik születésnapján tartott budapesti ünnepségen.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: nincs lehetőség kompromisszumot kötni a jelenleg hatalmon lévőkkel, le kell győzni őket, és ezt sokkal inkább 2018-ban kell megtenni, mint 2022-ben.
A pártelnök azt mondta, hogy Orbán Viktor rendszere “a hazugság maga”, mert ahol a miniszterelnök “demokráciát hazudik, ott önkény van, ahol nyugdíjat véd, ott nyugdíjat lop, ahol Európáról beszél, csak a markát tartja”. Orbán Viktor nem 1956 vagy 1990 örököse, hanem mindezek elárulója – jelentette ki.

forrás:MTI