Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Ekkor fokozottabban az előtérbe kerül ez a betegség, melyben világszerte nők ezrei halnak meg. A legfontosabb, ha időben észreveszik ezt a kórt, akkor még sikeresen legyőzhető. Ezért óriási hangsúlyt fektetnek a prevencióra, vagyis a megelőzésre. Erre kívánták pénteken Makón is felhívni a figyelmet, mikor úgynevezett egészség-kerékpározást szerveztek.

Ezen rákfajta elleni küzdelem jelképévé vált a kis rózsaszín szalag. A Széchenyi téren felállított standoknál a Makói Kistérségi Egészségfejlesztő Iroda (EFI) munkatársai, valamint a segítők ezt tűzték fel minden résztvevő ruhájára. Hódmezővásárhelyen és térségében már kilenc év rendezik meg ezt a figyelemfelkeltő kerékpározást, Makón és környékén pedig harmadik esztendeje. Ennek a lényegét az EFI programigazgatója, Gyurisné Pethő Zsuzsanna itt foglalja össze:

##audio:4938##

Az eseményen Farkas Éva Erzsébet is részt vett. A polgármester még az indulás előtt elmondta: elsősorban azért fogadta el a felkérést, mert egy közeli ismerősénél, egy 39 éves hölgynél is diagnosztizálták ezt a betegséget, így érte is fog kerékpározni. A kilencven fős menetet a városvezető és dr. Nagy Jenő vezette. A makói kórház igazgatójától megtudtuk: sajnos nagyon kevés nő jön el a szűrésre, a meghívót megkapók alig egyharmada él ezzel a lehetőséggel. – Az ilyen jellegű akciók talán megerősítik őket abban, hogy az életük múlhat a gyorsaságon, vagyis a rendszeres ellenőrzésen – fejtette ki Nagy Jenő.

Az egyik idei szerencsés, Fejesné Csikota Katalin, kinek Farkas Éva Erzsébet polgármester adta át a bicajt

A regisztráltak mindegyike kapott egy-egy pólót, de az igzán szerencsések kisebb-nagyobb ajándékkal is gazdagodtak. Két főnyeremény is volt, méghozzá két új bicaj. Az egyiket Kópiás Ferencné, a másikat pedig Fejesné Csikota Katalin vihette haza. A kerekezők között volt az is, akinek Fortuna tavaly kedvezett. A 2016-os nyertes, Siposné Budai Magdolna most a rózsaszín nyereményének a nyergében teljesítette újból a távot. – Lassan húsz esztendeje járok rendszeresen mindenféle szűrésre, mely alól a mammográfia sem kivétel – sorolta Siposné Budai Magdolna. Hozzátette: most ment nyugdíjba, így még több ideje marad a megelőzésre, melynek alapvető részét képezi a sport, szinte naponta kerékpározik, néha 20-25 kilométert is megtesz a barátnőivel.

A tavalyi nyertes: Siposné Budai Magdolna és az akkori nyereménye, a rózsaszín kétkerekű

Munkatársunktól. K.