Már négy fordulón vannak túl a gárdák a 2017-18-as idény alapszakaszában, amelyben a bonyhádiak épp fordított mutatóval kezdtek, mint a Hódmezővásárhely: 3-1-gyel a tabella második helyén tanyázva várják a feldobást. Eddig a Nyíregyháza, a Békés és a Nagykőrös hódolt be nekik, a Pécs viszont szoros mérkőzésen legyőzte őket. Négy olyan játékosuk van, aki meccsenként 10 pont fölött átlagolt. Faragó és Tömösváry 15 pont fölött jár, ha a meccsenkénti mutatókat nézzük, de Somogyfoki Péternek és Baki Sándornak sem kell szégyenkeznie.

A másik oldalon már azért árnyaltabb a helyzet. A Miskolc ellen megszerzett idei első győzelem után a Vasas ellen egy utolsó másodpercekben kapott hármassal maradt alul Utasi Gábor alakulata, ami így a tizenkettedik. Bíztató, hogy a miskolciak ellni derbin igencsak jó ritmusban mozgó, pörgős és jól célzó együttes benyomását keltették Vásárhelyen. Szabó és Varga 18 pontnál is többet szerez meccsenkénti bontásban, sőt úgy tűnik, hogy a bajnokságban újonc szerb légiós Gajic is szépen megállja a helyét. hiszen ponterő játéka mellett sok lepattanót kap le a palánk alatt. A sikerhez azonban az kell, hogy ismét harmonikus csapatjátékkal rukkoljon elő a Kosársuli, amihez az sem lenne baj, ha kiváló védekezés mellett jó dobóteljesítmény is párosulna.

A Vásárhelyi Kosársuli Bonyhádi KSE elleni összecsapása 2017. október 14-én 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A nézők a találkozót ezúttal is ingyenesen tekinthetik meg.

Forrás: Martonosi János, Kosársuli sajtófőnök
Fotó: Kocsis Alíz