Az elmúlt évben teljesen megújult a Virág utcai Alkotóház. Restaurálták az épületet, szerkezetében is megújult. „Így fizikai értelemben is egy szép ház lett” – fogalmazott Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója. „De minden megújulás kell, hogy szellemi megújulás is legyen. Arra törekszünk, hogy a hódmezővásárhelyi hagyományok alapján történjen meg az a szellemi stafétabot átadás, amire szükség van.”

Hóvári János

Hóvári János mellett a város részéről Hegedűs Zoltán alpolgármester írta alá a megállapodást. Az alpolgármester kitért az Alkotóház fontos feladatára, hogy milyen lényeges Hódmezővásárhely életében. Illetve külön megköszönte Rapcsák Katalinnak, az Alkotóház vezetőjének munkáját is.

A rendezvényen részt vett Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő is.

A hódmezővásárhelyi városháza renoválása során számos képzőművészeti kincset fedeztek fel. A város most kilenc darab festményt adományozott az Alkotóháznak, tulajdonképpen letétbe helyezték itt. Az Alkotóházon belül ezek a festmények a szerződés megkötésekor egy kis kiállítás formájában voltak megtekinthetőek az egyik teremben, illetve az udvaron. Ezt követően azonban az Alkotóház egyes termeiben helyezik majd el őket, így a megszálló művészek akár ihletet is meríthetnek elődeik alkotásaiból. A képek sorában felfedezhető Tornyai Vadászlak című képe, de Kurucz D. István Aratása is az Alkotóházba került.

ÉR.