Makói Öreg Tyúkok és Kakasok Egyesülete, azaz MÖTYKE. De kiket is takar ez a kicsit tréfás szervezet? Nem másokat, mint a Maros Táncegyüttesbe járó gyerekek szüleit. Két évtizede a felnőttek már igen ráuntak arra, hogya csak a nézőtéren ülve figyelik a színpadon ügyeskedő csemetéiket, s ekkor gondoltak egy nagyot: ők is képesek erre! Így táncolni kezdtek, s azóta ez a csoport is szerves részét képezi a Marosnak. Tóthné Döme Mária művészeti vezető itt foglalja össze ennek a lényegét:

##audio:4888##

A Hagymaházban szombaton az öreg tyúkok és kakasok számot adtak arról, mit is tudnak. Ezt nem egyedül tették, hanem szegedi, hódmezővásárhelyi, földeáki és pécskai együtteseket is elhívtak, így egy gyönyörű kis gála kerekedett ki ebből. Ez sem újkeletű, hiszen évek óta így tesznek a makóiak. A közönség nem csupán a színpadon csodálhatta meg a néptáncosokat, hanem az utcákon is. Ahány csoport volt, annyi szekeret fogadtak és Makót énekelve, muzsikálva körbekocsikázták a föllépők, így csalogatták a gálára a helyieket.

A Marossal nagyon régi kapcsolatot ápol a Kankalin. A több mint fél évszázados múlttal rendelkező hódmezővásárhelyi együttes ezért visszatérő vendége ennek az érdékes eseménynek. Az együttes vezetője, Törökné Tárkány Katalin nem csupán a szoros együttműködésről, hanem magáról a Kankalinról is mesélt, íme:

##audio:4889##

Nem csupán Makón, hanem a közeli Földeákon is népviseletbe bújtak a szülők, hogy megmutassák csemetéiknek, ők is tudják még, mi a dörgés. – Hét esztendeje egy jól sikerült táncház után született meg ennek a gondolata, s az elképzelést tett követte és megalakult a Visszér – foglalta össze a lényeget Csókási Csaba. A fiatalok tánctanára örömmel vette a felkérést, s azóta nem csupán a gyerkőcökkel, hanem a szüleikkel is foglalkozik.

Munkatársunktól. K.