Kicsit szeles, de szerencsére napos és esőmentes reggel várta szombaton azokat, akik gyaloglással kívánták megünnepelni Makón a Gyaloglás Világnapját. Az EFI és a helyi természetbarát sportegyesület túrát szervezett minden sportolni, mozogni vágyónak.

– Tizenöt esztendeje rendszeresen megtartjuk a Gyaloglást Világnapját, amire mással nem is lehetne megemlékezni, mint egy jó kis sétával – tudtuk meg Dániel Istvántól. A természetbarát sportegyesület elnöke 72 éves, de ennek ellenére mind a mai napig kerékpározik, túrázik. Szombaton is lelkesen kalauzolta a túrázókat.

Juhász Gyula kedvenc makói fájánál, egy öreg kocsányos tölgynél gyülekeztek a résztvevők. Három táv közül választhattak. A legrövidebb, ami közel 4 kilométeres volt, az a tanuszodáig tartott és onnan vissza. A hosszabb, vagyis a 10 kilométeres táv során pedig egészen a töltésig mentek és onnan fordultak vissza. A leghosszabb pedig 20 kilométeres volt, s ennél átgyalogoltak Apátfalvára. Mind a három esetében a cél újból az irodalmár fája volt.

– Pista bácsi úgy állította össze a távokat, hogy mindenki az állóképességének, illetve edzettségi fokának megfelelőn indulhasson – vette át a szót Kovács Gábor. A sportszervező hozzátette: a múlt héten már szerveztek egy kerékpáros túrát a város védett fáihoz, s ez a mostani gyalogos változat is érintett több ilyen szép és nevezetes növényt.

Munkatársunktól. K.