Kos

Olyan találkozás van kilátásban egy rég látott személlyel, amiből a későbbiek során haszna származik. Több türelemre lesz szüksége családi fronton, mert gyakran érzi majd úgy, hogy elhanyagolják a szerettei.

Bika

Romantikát ígérnek mára a csillagok. Ha Ön egyedülálló, menjen szórakozni, nagy az esélye, hogy találkozik valakivel, aki az első pillanatban leveszi a lábáról megnyerő természetével…

Ikrek

Próbálja meg egy picit rugalmasabban kezelni a helyzetet, és meglátja, hogy szépen sorban megoldódnak azok a problémák, amelyek az utóbbi időben nyugtalanították. Érzelmileg érzékenyebb periódusban van.

Rák

Élete több területét is újragondolja. A párjával az utóbbi időben minden igyekezete ellenére sem mindig tudta megtalálni a közös hangot. Ennek a periódusnak szerencsére vége szakad.

Oroszlán

Ma könnyed napnak is örülhet. Kétszeresen is gondolja meg viszont, kiről mit mond, és főleg kinek. Még ha nem is rossz szándékkal mondja, amit mond, akkor is úgy sülhet el, mintha bántani, megfúrni akarná az illetőt…

Szűz

Kiegyensúlyozott a párkapcsolatát. Erre a háttér országra szükség is van: zűrös napok elé nézhet egy rokona miatt. Vonuljanak kicsit vissza pihenni, hogy erőt gyűjthessen.

Mérleg

Ma sok mindent tisztázni tud, egy olyan félreértést is, ami már régóta nagyon nyomasztja. Nagyon vonzó a megjelenése, és ezt a másik nem képviselői észre fogják venni.

Skorpió

Egy új kapcsolat lehetősége merül fel az életében. Ha szingli, nyugodtan belevághat, de ha párkapcsolatban él, semmiképp se kockáztasson: az új nem ígérkezik olyan tartósnak, hogy megérje kockáztatni vagy váltani.

Nyilas

Ne haragítson magára senkit: ha nem is azonnal, de idővel kétszeresen adná vissza azt, amit Öntől kap. Egy-egy vita előtt számoljon mindig tízig, ebből nem lehet baj. A magánéletét, családja nyugalmát is veszélyezteti, ha nem tudja rendezni a munkahelyén kialakult feszültséget.

Bak

A romantika, a szerelem dominál ma életében. Kedvesebb lesz, és jobban fog hallgatni arra, hogy mások mit javasolnak Önnek. Ha egyedülálló, akkor lehet, hogy egy olyan kapcsolatba bonyolódik, amit nem tárhat fel a világ előtt. A pletyka nem használ a kezdődő románcnak…

Vízöntő

Most sokkal többet vár el a párjától, szerelmétől, mint eddig, hiszen érezni akarja, hogy valóban fontos számára, és bizonyítékokat keres erre. Nem csoda, hiszen ez a hétvége most a szerelemről szól…

Halak

Ha szingli, akkor megismerkedhet valakivel, aki felkavarja az érzelmeit. Ne utasítsa vissza a rokona meghívását, mert remekül szórakozik majd a családi találkozón.

Forrás: astronet.hu