Orth István nagyszebeni képzőművész munkáiból nyílt kiállítás szombaton délelőtt a makói Hagymaház Galériában. Az október 22-ig látható tárlaton a 72 esztendős grafikus elsősorban szenteket ábrázoló képeit állította ki, de néhányan feltűnik a hagyma motívuma. De miért is? – azt maga az alkotó itt foglalja össze:

##audio:4884##

Az idős mester a fél világot szinte már körbefestette, Egyiptomtól kezdve egészen Hawaiig. – Mindenhol azt a jellegzetességet keresem, ami arra az országra, tájegységre vagy városra jellemző, elsősorban valami természeti jelenséget, mert most ez foglalkoztat leginkább – árulta el Orth István. A világjárását nem úgy kell elképzelni, mint Bartók Bélát és Kodály Zoltánt, akik egy szekérderéknyi felszerelést hurcoltak magukkal a gyűjtés során, hanem csak fényképezőgépet, vázlatfüzeteket és író-, rajzolóeszközöket visz magával, s hazaérve a szebeni műtermében kerül vászonra a máshol látott érdekesség.

Munkássága során a környezetvédelem fontosságára is fel szeretné hívni a figyelmet. – Sok virágot, növényt rajzolok, festek, így, ha valaki megnézi ezeket a képeket, talán jobban óvja a természetet, illetve szűkebb környezetét – vélekedett Orth István.

Az alkotót és az alkotásait Gilinger Katalin ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A makói művésztelep korábbi vezetője elmondta: Orth István nagyon sok alkalommal elfogadta a meghívásukat és részt vett a Maros-parti alkotómunkában. Ennek köszönhetően nagy jól ismeri a grafikust és a képeit. Gilinger Katalint hallja:

##audio:4885##

Munkatársunktól. K.