A nagyéri 120 éves malom épen maradt, kormos kéményre fontos szerep hárul, itt épül meg a kilátó

Piciny település, hatalmas álmokkal – röviden így lehetne összefoglalni Nagyér községet. A falu egy természetvédelmi területen fekszik, ritka és megmentésre szoruló növény- és élővilággal. Az önkormányzat felismerte: az egyetlen kitörési pont, ha a turizmusra építenek. Ennek érdekében néhány esztendeje átadták azt a panziót, ami azóta már hasznot is hoz a településnek. Most egy újabb látványossággal szeretnék csalogatni mind a hazai, mind a külföldi látogatókat.

A kormány a nagyériek kezdeményezése mellé állt, s így közel 130 millió forintból megvalósulhat az a projekt, melynek keretében tanösvényt, kilátót is építenek. Szerdán a község határában, az egykori malomkémény tövében Lázár János miniszter és Lőrincz Tibor polgármester letette a turisztikai létesítmény alapkövét. De miért is tartja fontosnak a kormány, hogy segítsen az ilyen jellegű fejlesztésekben? – azt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője itt foglalja össze:

##audio:4800##

Egy alapkőletétel szinte mindig örömteli esemény. Főleg, ha egy kis humor is vegyül mellé. Így történt szerdán Nagyéren is. Hagyomány, hogy a kő mellé helyezendő időkapszulába érméket, illetve bankókat is tesznek. – Úgy látom, hogy a polgármester úr üres erszénnyel érkezett, így kisegítem – nyúlt a zsebébe Lázár János, mivel Lőrincz Tibornál nem volt pénz. Kollégája segítségére sietett a pitvarosi polgármester is, s Radó Tibor is átnyújtott egy bankót. – Szép, máris kölcsönnel indul ez a projekt, nekem és a szomszédos település vezetőjének is tartozik a nagyéri polgármester – összegzett nevetve Lázár János.

A község közelében húzódik két jelentős gyalogtúra útvonal, s ezt kötné össze a nagyéri projekt. A már említett kiáltó mellett állomásokat is terveztek az ösvényre. Az egyiknél például olyan növényeket ültetnek, melyeket kedvelik a pillangók. Ezzel a cél, hogy a természetfotósok is eljöjjenek Nagyérre. A másiknál pedig madárlest emelnek. Az önkormányzati panzió udvarán egy kis vizes élőhelyet alakítanak ki, melyben többek között otthonra lelne a térségre jellemző, de egyre ritkább halfajta, a réti csík. A fejlesztésről Lőrincz Tibort hallja:

##audio:4801##

Munkatársunktól. K.