Megnyitotta kapuit az ovisok számára a Klauzál utcai óvoda. Az épület ismét megtelt gyermekekkel, akik az új termeket pillanatok alatt kiismerték, és annak ellenére, hogy idegen felnőttek egyre csak gyűltek a folyosón, zavartalanul folytatták az önfeledt játékot.

Lázár János országgyűlési képviselő megérkezése után, mindenki bevonult az egyik csoport termébe, ahol ünnepélyesen átadták a megújult Klauzál utcai óvodát. Molnárné Dobsa Magdolnia, óvodavezető helyette elmondta, hogy rendkívül nagy öröm számukra a megújult intézmény falai között lenni újra. Ezek után, az ovisok műsora következett.

A gyerekek produkciója után, Cseri Tamás önkormányzati képviselő köszöntött mindenkit. Őt követte Lázár János országgyűlési képviselő, aki beszédében hangsúlyozta, az állam kiemelten fontosnak tartja azt, hogy a gyermekek minél jobb körülmények között nőjenek fel.

##audio:4769##

Utána mindenki kiment az óvoda épülete elé, ahol már sorban álltak a gyerekek és várták, hogy Lázár János, országgyűlési képviselővel és Almási Istvánnal, Hódmezővásárhely polgármesterével együtt, átvágják a nemzeti színű szalagot.

A megjelent politikusok a megtekintették az óvodát, bejártak minden termet, beköszöntek minden csoporthoz. A Klauzál utcai óvoda a Településfejlesztés Operatív Program részeként, 41 millió forintból újult meg.

n.j.