Bogárzó egykoron virágzó tanyaközpont volt. A Makóhoz tartozó területen élők összefogásának köszönhetően épülhetett meg az a róma katolikus templom, melyet 1907-ben szenteltek fel. Mind a mai napig előtte áll az az angyalos kereszt, melyet 1892-ben Cs. Varga István és neje, Farkas Julianna emeltetett. A Puruczky házaspár tíz esztendővel ezelőtti kezdeményezésére újraindították a bogárzói búcsút, s azóta minden szeptember elején összegyűlnek a templomkertben az innen elszármazottak. Így volt ez vasárnap is.

Az idei jubileumi Natura Marosmenti Művésztelep alkotóinak munkáiból kiállítást nyílt a templomban, a tárlatot Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A munkákat Szekeres István grafikusművész is megtekintette. Szeki bácsi – ahogy az ismerősei és művésztársai hívják – 90 esztendővel ezelőtt Bogárzóban született. Az idős mestert megkértük, hogy egy kicsit nosztalgiázzon, íme:

##audio:4634##

Egy hete az innen nem messze lévő Csókáson tartottak találkozót. Az ottani tanyák, az iskolák és a templom mára teljesen eltűnt, s a bogárzóiak mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ő otthonuk ne járjon úgy, mint Csókás. Farkas Éva Erzsébet makói polgármester mind a két helyszínen köszöntőt mondott. Bogárzóban egy kezdeményezést is tett annak érdekében, hogy megmaradhasson a most 110 éves templom. De mi is ennek a lényege, azt Farkas Éva Erzsébettől itt hallja:

##audio:4633##

Ünnepi szentmisét is tartottak, melyet a makói Szent István Király Plébániatemplom plébánosa, Pálfai Zoltán celebrált, s Kovás Zoltán papnövendék mondta a szentbeszédet. A hagyományokhoz híven helyi kézművesek is kínálták a portékájukat, s többen a készítésbe is bevonták az érdeklődőket. A kulturális műsor sem hiányozhatott. Fellépett Gölöncsér Oláh Nóra bogárzói népdalénekes, Bozsóki Boglárka, Gregsa Hanna, Krizsán Csenge és Orosz Lili makói fuvolások, valamint Kodrán Sándor csanádpalotai klarinétos. A Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport – Kékibolyák, illetve a temesvári Bartók Béla Vegyeskar is nagy tapsot kapott vasárnap.

Munkatársunktól. K.