A Budapesttől több mint 250 km-re található a nagyjából kétszáz lelkes és nyolcvan házból álló Drávaszerdahely. A környező települések legvirágosabb pici falujában mindössze egyetlen utca van.  Amerre csak a szem ellát, mindenhol tip-top, rendezett udvarok és házak. A közintézmények is szépen fel vannak újítva.

Alpár György polgármester  hivatali irodában, mindössze egy kanapé a dísz. A falak is üresek, sehol egy festmény, mintha nem is egy polgármester irodája lenne.

„Nem tartottam fontosnak, hogy flancos berendezésünk legyen, az íróasztal is az én otthoni régi leselejtezett bútorom. Van egy fénymásoló, ami persze kell, meg van egy kávéfőző, ha jön valaki és ennyi.
Szolgálati autóm sincs, hiteles autóm van, nagy házat se építettem magamnak, cégeim sincsenek. Sok polgármester kollégám megszólt már, hogy mennyire csöves az irodám, semmi luxus nincs benne.”

Évekkel ezelőtt, amikor Drávaszerdahely még a legszegényebb falvak közt volt, folyton azon agyalt, hogyan lehetne kitörni a szegénységből. Azt mondja, nem volt más választása, mint hírnevet kovácsolni a semmiből.

„Pécsi vagyok eredetileg, énekelni nem tanultam, de azért van zenei hallásom. Gyerekkoromban cigányok és nem cigányok együtt voltunk, énekelgettünk, zenéltünk, és tőlük kaptam kedvet a nótázásra. Évekkel ezelőtt, amikor ide kerültem, volt itt egy helyi zenekar, és velük énekelgettünk mindenféle stílusban. A Kék a szeme című mulatós nótától a Pokolgép kemény rockjáig mindenre mulattunk. Huszonnyolc éves voltam akkor, és már több mint háromszáz magyar nótát tudtam.”

Végzettsége szerint egyébként állattartó szakmunkás Alpár György. Dolgozott állatkertben is, majd határőr lett. Amikor leszerelt a határőrségtől, kezdeni akart magával valamit, így vállalkozásba fogott – átvette a kocsma vezetését itt Drávaszerdahelyben. Jól ismerte a kis falut még a határőr korszakából. Egy igazi alvó település volt, semmi élet nem volt benne akkor még.

„Folyton elégedetlen voltam, húszas éveim vége felé járó fiatalemberként azt tapasztaltam, hogy nincsenek még falunapok se, ahová kitelepülhettem volna egy kis plusz bevételért.”

A vendégei a kocsmában pedig folyton mondták neki, hogy ne csak a szája járjon, hanem tegyen valamit, ha tényleg változást akar itt. Így indult el végül a helyi polgármester-választáson. Az embereknek tetszett az ambíciója, megválasztották. És ő meg is hálálta a bizalmat – azóta már harmadszorra is újraválasztották, lassan 12 éve, hogy ő a falu első embere.

A kis falu a hátrányos helyzetű kistelepülések sorát gyarapította, amikor a mulatós polgármester átvette az előző vezetéstől. A működési költség arra sem volt elég kezdetben, hogy a számlákat kifizessék, folyton adósságokat görgettek maguk előtt. Rendes járdára sem telt, pedig már nagyon elegük volt a sárból meg a porból.

A polgármester az énektudását is latba vetette, hogy az új járdára valahogy meglegyen a pénz – így született meg a Járda dal című nótája. „Gyűjtsünk pénzt új járdára, ezt foglalom én minden imámba, húzzátok cigányok” – énekelte lelkesen az első mulatós cd-jén a polgármester.

A lemez azonban nem fogyott kellőképpen, így tovább kellett törnie a fejét az újabb pénzszerző ötleteken. Kitalálta, hogy felfogad egy külsős alpolgármestert, ha már a törvény erre lehetőséget adott. Az első ötlete az volt, hogy vesz egy használt főnöki bőrfotelt, lefotózza és felteszi a Vaterára. Aki pedig a legtöbbet adja érte, viheti az alpolgármesteri pozíciót. Aztán kitalálta azt is, hogy lehetne Szerdahelyen is egy hollywoodi utca, ahol a szerelmesek ötezer forintért a betonban megörökíthetnék a kéznyomukat, örök szerelmük jeleként.

Formabontó ötleteit aztán rendre tettek is követték. Celebeknek írta sorra a leveleket, hogy vállalják az alpolgármesterséget. Egy rendezvényen Polgár Petivel összebarátkozott, s a zenész-dalszerző végül el is vállalta a megtisztelő címet. A szerencsés találkozás a polgármester mulatós karrierjére is előnyösen hatott. Polgár Peti dalokat is írt neki. A Nagyon baba című szám igazi sláger lett. Egy klipet is forgattak hozzá, amit a megjelenés után egy-két napon belül több ezren néztek meg a youtube-on.

De a falu anyagi gondjai továbbra sem oldódtak meg a mulatós karrier és a médiavisszhangok ellenére sem. Egyik nap, azzal a fura ötlettel állt elő a polgármester, hogy örökbe kellene adni a települést, hiszen annyi mindent örökbe adtak már, egy falut miért ne fogadhatna örökbe valaki. Tartott is gyorsan egy sajtótájékoztatót a szándékáról. Az egyik kereskedelmi tévé munkatársa le is jött forgatni, és az ötlet ismét nagyot durrant. A hírverés hatására egy gazdag amerikai magyar férfi örökbe is fogadta a falut és nyomatékképpen adott egymillió forintot az ittenieknek. Ünnepélyes keretek között tiszteletbeli drávaszerdahelyivé fogadták és egy jelképes falukulcsot is kapott. Így lett meg a település első milliója, amit aztán később követett a többi is.

„2012-ben történt. Emlékszem, felhívott jegyző, és kérdezte, hogy ülök-e. Hát, tényleg le kellett ülnöm, mert hirtelen 46 millió Ft lett a számlánkon” – idézi fel a mesébe illő jelenetet a polgármester.

Az az óriási bevétel nagyrészt a Földgázszállító Zrt. iparűzési adójából származott, ugyanis ők a falu közigazgatási területén belül létesítettek vezetéket. A polgármester meg úgy gondolta, ha már itt vannak, akkor fizessenek is iparűzési adót. És ők tették, amit kell. Így aztán az addigi éves költségvetésük hirtelen meghétszereződött és beköszöntött a jó világ a pici faluba.

Rögtön kifizették az falu összes addig felhalmozott tartozását, és tényleg eljött a Kánaán a dunaszerdahelyieknek. Az állami normatíváról is lemondtak, önfenntartóak lettek. A várva-várt faluszépítésbe is végre belekezdhettek. felújították az utakat, járdákat, a templomot, az összes középületet. Minden családi ház elé kőből építettek saját kis hidat, és szó szerint felvirágozták a falucskát – a környék legvirágosabb települése lett Drávaszerdahely. Az egész falut be is kamerázták, szociális jóléti szolgáltatásokat vezettek be, eltörölték a helyi adókat, és ingyen iskolabusz kezdte szállítani a falu gyerekeit a közeli Harkány város óvodájába, iskolájába. Tanévkezdési támogatást is kaptak a helyiek – az ovisok 10, az általános iskolások 30, a középiskolások pedig 40 ezer forintot – a szociálisan rászorulók pedig térítésmentesen ebédelhettek.

Évente minden ház egy köbméter fát kapott ajándékba az önkormányzattól, ingyenes lett a szenyvízszippantás is, és a kutyák oltásáért, chipelésért sem kellett fizetni. A háztartásokba wifit vezettek be, adtak hozzá számítógépeket, a közeli harkányi strandra pedig díjmentes belépőt kaptak a falusiak. Önkormányzati kisbolt nyílt, alacsony árakkal, a falu kocsmáját pedig bezárták és egy jól felszerelt konditermet alakítottak ki benne. Minden helyinek van ide saját kulcsa, és költségmentesen használhatják a berendezéseket.

„Most újra a lent időszaka következhet és mindez az önhibánkon kívül” – mondja szomorúan a polgármester.

„Idén januártól ugyanis szolidaritási adó címén 11 millió forintot vesznek el a falunktól és pénzzavarba kerültünk emiatt. A célja ennek az indoklás szerint az lenne, hogy kiegyenlítse a települések közötti egyenlőtlenségeket. Ezt mélységesen igazságtalannak és motivációgyilkolónak tartom a jól gazdálkodó önkormányzatokkal szemben. Mert ez az állam kötelessége volna, nem pedig a miénk” – teszi hozzá felháborodottan a településvezető. A korábban említett magas iparűzési adó ugyanis az egyetlen bevétele a kis falunak. A baj azonban nem jár egyedül Drávaszerdahelyen sem: az iparűzési adóbevételük ugyanis idén már lényegesen csökkent. Lehetséges, hogy újra működési kölcsönt kell felvennie az önkormányzatnak, és eljöhet az idő, amikor az ingyenes jóléti szolgáltatásokat el kell törölniük.

De a sötét jövőképet folyamatosan igyekszik elhessegetni lelki szemei elől a polgármester. Valami megoldást úgyis talál majd a nehézségekre – ahogy az eddig is mindig történt. Addig is a zenével vígasztalódik, elvégre mégiscsak ő az ország mulatós polgármestere.

Forrás: nlcafé