A makói József Attila Múzeumban folyamatosan végeznek kisebb-nagyobb fejlesztéseket. – A legutóbbi újításunk nem a látványosak közé tartozik, de ennek ellenére nagyon fontos, ugyanis ismertető táblák kerültek a skanzenben található tárgyak, épületek elé – nyilatkozta Szikszai Zsuzsanna. A múzeumigazgató hozzátette: a vendégeket mindig elkíséri egy-egy kolléga, aki tájékoztatást ad arról, mit is látnak éppen. Azonban egyre több az olyan érdeklődő, aki maga akarja felfedezni az udvari látványosságokat, így nekik segítettek ezzel a fejlesztéssel.

Ez a látogatóbarát kezdeményezés azonban nem csak a szobroknál, épületeknél található, hanem a skanzen valamennyi növényénél is. A házak, kiállított eszközök ugyanis gyönyörű zöld környezetben láthatóak. De hogyan is kerültek ezek a bokrok, fák a múzeum tulajdonába? – ennek a részleteit, illetve milyen különleges növényeik is vannak, azt Szikszai Zsuzsannától itt hallja:

##audio:4574##

A szorgos dolgozókon kívül többen is ajándékoztak fákat, bokrokat a múzeumnak az évtizedek alatt. Az 1970-es években Makón járt például a szarvasi arborétum egyik vezetője és hagyott itt néhány facsemetét. – Ezekről az adakozásokról sajnos írásos dokumentum nagyon kevés maradt, így most megpróbálunk utánajárni annak, kitől és mit kaptunk – sorolta a múzeumigazgató.

Tavaly nyáron Makó adott otthont a 44. Országos Honismereti Akadémiának. A résztvevők nem csupán tanácskoztak, illetve a várost és a környékét fedezték fel, hanem fát is ültettek a múzeum udvarán. A fiatal oszlopos tölgy azóta szépen megeredt, nagyon jól érzi magát a Maros-parti város kulturális intézményénél.

Munkatársunktól. K.