A hódmezővásárhelyi Szent István Király-templom megáldásának 80. évfordulóját ünnepli ebben az évben. Ez az egyik oka, hogy az idén a Kossuth tér helyett az ünneplés teljes egészében a Szent István térre költözött. Különlegessége még az idei évnek, hogy a városi ünnepség nem augusztus 20-án, hanem egy nappal korábban, szombaton volt.

A városba érkezett a Szent Korona másolata is, amelyet az ünnepi szentmise előtt megtekinthettek az érdeklődők. A misét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta, majd a koronával együtt körmenet következett, hogy aztán elfoglalja helyét a téren lévő színpadon.

Almási István ünnepi beszédében kifejtette, hogy Magyarország választás előtt áll most is, csakúgy, mint annak idején István országa is. „Választhatunk az önfeladás, a lemondás, a függetlenségünk feladása, vagy egy erős, büszke és egy sorsát maga alakító Magyarország között. Választhatunk aközött, hogy Magyarországot a sajátunknak, vagy más a háttérben mesterkedő idegen érdekek kiszolgálójának akarjuk. Szent István tudta, hogy mindig lesznek olyan külső és belső erők, akik át akarják írni az ország határait, a nemzet történetét, és más birodalmak részévé akarják tenni hazánkat. Igaza volt. Most is vannak olyanok, akik át akarják írni Európa, a nemzetek és Magyarország történelmét, mert így akarnak hatalmat szerezni. Nekünk viszont határozottan nemet kell erre mondanunk azért, hogy gyermekeink és unokáink egy biztonságos és magyar Magyarországon nőhessenek fel.”

„Mi lesz velünk a 3. évezredben? Lesz-e magyar állam?” – tette fel a kérdést ünnepi beszédében Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő. Ezt a választ adta:

##audio:4562##

„A tét most sokkal nagyobb, mint valaha. Talán olyan nagy, mint bő ezer éve. A tét ugyanis nem más, mint a maga megmaradás, a jövő, a 3. évezred Magyarországa. Az tehát, hogy meg tudunk-e maradni a hazánkban magyarnak, és meg tudunk-e maradni a kontinensünkön európainak. Európának már régen nem a migránsok elosztásának módján kellene törnie a fejét, hanem azon, hogy egy bizonyos mérték fölött hogyan lehetne Európa megszállásának véget vetni. Mi a válasz erre a dilemmára? A magyarok válasza Szent István válasza: erős nemzetállamokkal, a keresztény európai értékrend megerősítésével, mindenekelőtt pedig a családok és a gyermekvállalás támogatásával. Mert a mi hitünk szerint egyetlen magyar gyerek hiányát sem pótolhatja más kultúrájú, más vallású felnőttek betelepítése.  Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké! Ezzel a bátor politikával tartozunk ma Szent István örökségének és annak az 1000 esztendőnek, ami mögöttünk van, annak érdekében és annak reményében, hogy ne csak ezer éves múltunk, hanem ezer éves jövőnk is lehessen!” – zárta gondolatai Lázár János.

Az ünnepi kenyeret Böjte Csaba ferences rendi szerzetes áldotta meg, aki előtte e szavakat intézte a téren összegyűltek fel: „Együtt, közösen tudunk tündérkertet formálni a szülőföldünkből. Ha egymásnak feszülünk, akkor ebből csak háború lesz.” Majd Jézus Krisztus legfőbb tanítását idézte követendő példaként:

##audio:4563##

Az ünnepségen áldást mondott Bán Csaba ótemplomi református lelkész. Közreműködött Dudásné Szécsi Edit énekművész, Kovács István Bessenyei-díjas színművész, valamint a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara.

ÉR.