Kerékpárosok gyülekeztek szombaton a makói református Ótemplom előtt. A Szirbik Miklós Egyesület ugyanis olyan városnéző túrákra invitálja a lakosokat, melyek során felkeresik a templomokat, temetőket. Egy-egy alkalommal mindig más és más felekezet nevezetességeit járják körbe. Most a reformátusok következtek a sorban.

A református temetőben számos olyan makói nyugszik, aki egykoron sokat tett a városért. Az ő sírjaikat megnézve Forgó Géza, az egyesület elnöke röviden beszélt is róluk. Többek között arról az Erdei Ferencről is, akinek a közbenjárására épült meg a temető ravatalozója. Az ügy szomorúsága, hogy elsőként őt kísérték onnan az utolsó útjára. Erről Forgó Gézát itt hallja:

##audio:4523##

A túrázóknak az időjárás is kedvezett, ugyanis pont a vihar előtt érkeztek vissza, így nem kellett elővenniük a táskákba készített esőkabátot. A közel húsz résztvevő természetesen az Óteplomot is megnézte. S aki nem küzdött tériszonnyal, az még a toronyba is felmehetett az úgynevezett Horthy-haranghoz.

Az akkori kormányzó engedélyt adott ahhoz, hogy a makóiak róla nevezzék el a harangjukat, s még az arcképét is rátehették. A harangot 1927. október 2-án avatták fel. Azért volt szükség újra, mert az I. világháború során a régit beolvasztották, hogy fegyver készülhessen belőle. A református lelkész, Nagy Károly hiába tiltakozott ellene, semmit sem tudott tenni a megmentéséért. Az új, 60 mázsás Horthy-harang toronybe kerülése is jórészt neki köszönhető. Az ismertető során az is elhangzott, hogy olyan szóbeszéd kelt szárnyra, hogy az öreg harangot a lelkész adta el, de ez nem volt igaz, csak rosszindulatú pletyka.

Munkatársunktól. K.