Bár a gazdák és érdekvédelmi szervezeteik már hetekkel ezelőtt megkongatták a vészharangokat, hogy az idei aszály miatt hatalmas terméskieséssel és veszteségekkel kell számolniuk mind nekik, mind az országnak, a mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy mindez nem befolyásolja az élelmezés stabilitását.

Igaz, hogy kevesebb lesz a napraforgó- és szójatermés, ám a gazdák az idén nagyobb területet vetettek be a szóban forgó haszonnövényekkel, mint korábban, így valójában nem is lesz nagy a kiesés – áll a minisztérium közleményében. Az is kifejtették, hogy a kukoricatermésben várható kiesést az 1,3 tonnás tartalékokból pótolják. Az aszálykár mértékét csak az aktuális hőhullám elvonulása után tudják felmérni – mondták a mezőgazdasági tárca illetékesei.

VukosavSaković, a ŽitaSrbije egyesület igazgatója a kukoricatermés 40 százalékos csökkenésével számol. A jelenlegi becslések szerint az idén országos szinten 4,4 tonna kukoricahozamra lehet számítani. Tavaly ennél 3,5 millió tonnával több termett – mondta a szakértő. Ez 525 millió euró kárt jelent, tette hozzá, mondván: az húzza ki a gazdákat és mindenkit, aki érintett a mezőgazdaságban, hogy tavaly rekordmennyiségű kukorica termett, így jelenleg 1,2 tonna tartalék van a tárolókban. Szóját az idén 220 ezer hektáron vetettek a gazdák, 25 százalékkal nagyobb területen, mint tavaly, a terméskiesés pedig feltehetőleg 40 százalékos lesz – taglalta Saković, hozzátéve, hogy napraforgót nagyjából 200 ezer hektáron termeltek, a várható aszálykár pedig 10 százalékos lesz.

– Mind a gazdáknak, mind az államnak jó lenne mielőbb elfogadni a tényt, hogy a klímaváltozás réges-régen megérkezett Szerbiába, vagyis ideje alkalmazkodni. Az egyik megoldás természetesen az öntözőrendszerek kiépítése.

Az utóbbi 18 esztendőben, átlag minden második évben, aszály tizedelte meg a termést Szerbiában. A legnagyobb károkat 2000-ben, 2003-ban, 2007-ben és 2012-ben jegyeztük – részletezte Saković.

BranislavGulan, a Szerbiai Tudományos és Művészeti Akadémia vidékfejlesztési bizottságának tagja is az öntözőrendszerek kiépítésének egyik legismertebb szerbiai szószólója. Az N1 tévének nyilatkozva számokkal érvelt: csak 2012 és 2015 között ötmilliárd dollárt tett ki az aszálykár.

A terméskiesés várhatóan egyik nagy táblás szántóföldi növényi kultúra esetében sem lesz akkora, hogy ne lehessen fedezni az ország szükségleteit, a kivitel azonban veszélybe került – értékelte ŽarkoGaletin mezőgazdasági elemző. Szerinte kukoricából feleannyit tud az ország külföldre szállítani, mint tavaly.

Forrás: Magyar Szó