A Németh László Gimnázium, Általános Iskola tehát megérdemli azt, hogy mindig a legjobb körülmények álljanak a tanulók és a pedagógusok rendelkezésére, ezért a folyamatos fejlesztések mellett állunk – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

Ezért épült 12 új tanterem 2011-ben. Tavaly pedig mintegy 100 millió forintból az épület külső szigetelése és a nyílászárók cseréje történt meg. Ebben az évben pedig 142 millió forintból a belső felújítások folynak, amik a reményeink szerint a  szeptemberi iskolakezdésig el is készülnek.

Az összes szociális helyiség valamint a tantermek járófelületei és a falfelületek, valamint az étkező és a hozzá kapcsolódó tálalókonyha is újjászületik.
Pályázati forrásból 52 millió forintból két új tanterem is kialakításra kerül, amelyeket a természettudományi tantárgyak oktatására használnak majd.

##audio:4494##

Hegedűs Zoltán alpolgármester

A Tankerület is hozzájárul a fejlesztéshez, hiszen 5,5 millió forintot fordítanak a szükséges berendezések beszerzésére. Az iskolához kapcsolódik a Hódtói Sportcsarnok, melynek felújítása tavaly indult el. Ennek eredményeként a küzdőtér sportburkolatot kapott, és felújították a szociális helyiségeket is.

“Miniszterelnök urat arra kértük, hogy a Modern városok program keretében tegye lehetővé azt az 1000 négyzetméteres bővítést, amivel igazán XXI.századi iskolává válhat a Németh László Általános Iskola és Gimnázium. A tervezés elindult és a látványtervek is elkészültek. Az iskola területén fedett folyosóval összekötve alakul ki egy új épületrész, amely azon túl, hogy a közösségi tér szerepét is betölti,  a testnevelés órak megtartásra és kulturális programok lebonyolítására is alkalmas lesz, ugyanakkor további tantermek is kialakításra kerülhetnek a tervezett fejlesztéssel” – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.