Zsúfolásaig megtelt szombaton a Hagymatikum. A hőmérő higanyszála a 40 Celsius fokhoz közelített, így mindenki víz mellé vágyott. A makói fürdőben – a hagyományokhoz híven – most is valami különlegességgel várták a vendégeket. A Makó Budo Klub taekwondo szakosztálya bemutatta, mire képes az emberi test és a lélek. Emellett a rendőrség pedig arra hívta fel figyelmet, hogyan óvjuk meg a parkolóban hagyott gépjárnűvünket.

Elsőként Gera József tanítványai léptek tatamira, pontosabban a fűre, hogy elkápráztassák a strandolókat. A taekwondo szakosztály tagjai ízelítőt adtak a tudásukból. A különféle ütések és rúgások mellett az is kiderült, hogyan kell kézzel, illetve lábbal eltörni egy lécet, valamint egy, illetve több téglát is egyszerre. A strandolók nem csupán paszív nézői voltak az eseményeknek, hanem ki is próbálhatták magukat. – Nagyon jó érzés volt, mikor belerúghattam abba a nagy piros szivacsba, amit elém tartottak – összegzett Bíró Gáspár. A szegedi fiú, aki családjával jött át Makóra fürdeni, még soha, semmilyen küzdősport nem űzött, de ennek ellenére igen jó volt a lábtechnikája. A 12 éves srác szerényen meg is jegyezte, hogy ez talán annak is köszönhető, hogy már 7 esztendeje focizik.

Németi Zsófia szeptemberben kezdi a nyolcadik osztályt a makói József Attila Gimnáziumban. A 13 esztendős diáklány lassan 7 esztendeje tagja a budo klubbnak. Igaz, nem küzdősporttal, hanem aerobikkal kezdett. De miért is váltott szakosztályt, illetve mi a távlati célja a taekwondóval, azt Németi Zsófia itt foglalja össze:

##audio:4468##

A nyári forróságban egy kicsit az érzékek is tompulnak, ezért figyelmetlenebbé válunk. Erre, pontosabban az ezzel kapcsolatos veszélyekre is felhívták a vendégek figyelmét szombaton a makói fürdőben. A helyi rendőrkapitányság munkatársai, valamint a polgárőrök azt szemléltették, mire kell ügyelni a strandolás során. A lényeg, hogy a parkolóban maradt autóban sohase hagyjunk jól látható helyen értéket, még a GPS-t, illetve a tartóját is vegyük le és zárjuk el.

Munkatársunktól. K.