A haszna abban is megmutatkozik majd, hogy a füves pályákat a téli időszakban mentesíti a használattól. A felkészülő csapatoknak azért jó ez, mert nem kell az esetlegesen hólepte, vagy vizes, rossz minőségű pályán lezavarni a felkészülést. Ez nem jelenti azonban azt, hogy csak a téli időszakban lehet majd használni a pályát, mert az elkészülte után egész évben igénybe lehet majd venni. – tudtuk meg dr. Pálinkó Mihálytól a Mindszent SC elnökétől.

Speciális felszerelés kell majd a használathoz, olyan műfűre való cipő, mely megőrzi a pálya állapotát, illetve ügyelni kell a tisztaságra, hogy se sár, se kosz ne kerüljön rá. Elsősorban a pálya az utánpótlás csapatoknak készült, de bármilyen civil szervezet, vagy önszerveződő csapat, iskolák és óvodák sportolói is használhatják majd, és mivel világítás is van a pályán, így este is igénybe lehet venni.

A kivitelezés nagyon jó ütemben halad, már a felével készen vannak a munkálatoknak. Augusztus 12.-ére a műszaki átadás meg kell, hogy történjen, most a tartó oszlopok lehelyezése történik. A hivatalos átadó augusztus 20-án lesz, melyre természetesen ünnepséggel is készülnek. Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Zsótér Károly, Mindszent polgármestere mondanak majd beszédet, illetve ott lesz Nógrádi Tibor a CSLSZ elnöke is. A Mocorgó utánpótlás focistái pedig egy tornával avatják majd fel az új pályát.

sk