Testületi ülést tartottak hétfőn a maroslelei képviselők. Elsőként meghallgatták a Zengő Óvoda vezetőjének a beszámolóját. A nyári szünet előtt értékelték az elmúlt esztendőt, de szóba kerültek a szeptembertől esedékes tervek is. Ezt követően a könyvtár munkáját vették górcső alá. – A bibliotékánk a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár szakmai felügyelete alatt működik, de az önkormányzat a fenntartója – tudtuk meg Martonosi Györgytől. A polgármester kiemelte: ennek a szakmai felügyeletnek köszönhetően a községben is hozzájuthatnak a szegedi könyvtár adatbázisához, így sokkal bővebb információval tudják ellátni a lakosokat. A grémium mind a két beszámolót elfogadta.

A következő egy esztendőre a képviselők megállapították azokat a bérleti díjakat is, amelyek az önkormányzati intézmények használatához kötődnek. Eddig csak a faluház és a könyvtár tartozott ebbe a körbe, ami mostanra bővült a nemrég átadott műfüves sportpályával. – Ezek a díjak szinte névlegesek, az a célunk vele, hogy a lakosok felelősségteljesen használják ezeket a létesítményeket – sorolta a község vezetője. Martonosi György kiemelte: a beszedett bédrleti díjak csak hozzájárulnak a fenntartási költségekhez, de nem fedezik azokat.

Az új sportpályát óránként 3 ezer forintért lehet bérbe venni. – Ez nem egy megfizethetetlen összeg, hiszen általában két 6 fős csapat játszik rajta, ami 12 személyt jelent, vagyis fejenként 250 forintba kerül nekik egy óra – számolt a polgármester. Ez a 3 ezer forintot akkor kell fizetni, ha nem kérnek öltözőhasználatot. Amennyiben igen, akkor 2 ezerrel többet kell érte adni.

Két fiatal maroslelei sportoltó, pontosabban az egyesületeik azzal a kéréssel fordultak az önkormányzathoz, hogy támogassák a külföldi versenyen való részvételüket. Pálvölgyi Zita a hódmezővásárhelyi Hód-Fitness SE versenyzője Dublinban fog részt venni egy Európa-bajnokságon. A Makó Budo Klub sportolója, az ugyancsak lelei Nagy Ramóna pedig kijutott a szkopjei kick-box utánpótlás ebére. A lányoknak az önkormányzat egyedi 20-20 ezer forintos támogatást biztosít.

Munkatársunktól. K.