Csütörtök óta sörben úszik Hódmezővásárhely, ahol a legjobb kézműves söröket kóstolhatja meg a közönség. A sörkülönlegességek mellett a gasztronómiai remekek is felvonultak a város főterén, ahol több százan ünnepelték a kisüzemi nedűket.

A szombati napon a hangulatot a Twenetees alapozta meg, akiket a német Die Flotte Hosen formáció követett. A nagy hőség nem okozott problémát a sörszerető közönségnek, igazi sör-fővárossá alakították Hódmezővásárhelyt.

Színpadra lépett Dj Dominique aki magával hozta Patkó Béla Kikit is, akit az Első emeletből ismerhetnek a zenekedvelők. A fellépésen a gyerekek jelentették a főszerepet, ugyanis a táncos lábú ifjúság a színpadon táncolta végig a koncertet.

A legendás formációt egy igai ínyencség követte. Hét bátor próbálkozó chili evő versenyen mérettette meg magát, ahol kiderült, ki mennyire bírja a csípőset. A versenyen mindenki sírás és rosszullét nélkül helyt állt, és hősiesen megküzdött a csípős szendviccsel.

Ez volt az első ilyen jellegű versenyem. Barátnőm segített benevezni, amit nagyon köszönök neki. Amikor a chilit fogyasztottuk, akkor éreztem, hogy csíp, viszont utóhatásként erősebbet vártam. A harmadik helyen végeztem, ami a lassúságomnak köszönhető. A gyorsaság is számított, én viszont lassabban tudtam enni, mint az első két versenyző. Otthon is szoktam erős ételeket enni, viszont mostanában vigyázok ezzel, ugyanis az ember emésztését ez erősen befolyásolja.” – mesélte Sütő Szilveszter, az egyik versenyző.

Sütő Szilveszter

A verseny után egy kis késéssel ugyan, de megérkezet a színpadra a várva várt fellépő, Vastag Csaba. A híres neves énekes egy unplugged koncerttel készült, amin a már jól ismert slágerek is felcsendültek. Csabának egy szintén isteni adottságokkal rendelkező testvére is van. Vastag Tamás szintén énekes, és épp Hódmezővásárhelyen nyaralt.

Már nem először vagyok Vásárhelyen fellépni. Fantasztikus érzés itt színpadra lépni, az itteni közönség nagyon fogékony a zenénkre. Én igazából csak nyaralni vagyok itt. Véletlen tudtam meg, hogy Csabinak itt van koncertje. Mikor megtudtam, hogy itt áll színpadra, úgy gondoltam, hogy meglesem, mit alakít. Ő sem tudott róla, hogy találkozunk ebben a városban, mikor azonban megláttuk egymást a színpad mellett, rögtön összeállt a kép, hogy éneklünk együtt ma este.” –nyilatkozta Vastag Tamás.

Vastag Tamás

A Vastag testvérek koncertjét Dj. P.E.T házibulija követte, amire az összegyűltek egy óriásit buliztak. Felcsendültek az igazi retro slágerek, és természetesen az igazi mai slágerek sem maradhattak ki a repertoárból.

Dj. P.E.T

Sz.Viktor