Nemcsak kővel, kerékpárúttal is kerítve lesz 2

 

Modern Városok Program keretében a magyar állam és Hódmezővásárhely kötött egy megállapodást, amelynek egyik fontos pontja, hogy Hódmezővásárhely térségében egy turisztikai kerékpárút-hálózat épülhet ki. Több mint 100, összesen 117 kilométernyi bicikliút vonhat így hálót Vásárhely köré, elérve a turisztikai látványosságokat, feltárva a térség kincseit.

Vásárhelyen és a környéken alapvetően olyan kerékpárutak vannak, amelyek funkcionálisak, a munkába, iskolába járást szolgálják. Ez a kerékpárút feltárná a táj ökológiai ajándékát és kulturális perspektíváját, többek között a Tisza töltést, a Tisza-partot, a mártélyi holtágat, a Marost, illetve a földeáki régi templomot.

Kardoskúti puszta szeptemberben

A hálózat egyik állomása lehet a Csomorkányi templomrom, illetve a kardoskúti puszta is. „Óriási természeti érték, ami itt van Kardoskúton. Szinte meghaladja a Hortobágy jelentőségét. Ha kivisszük ide a kerékpárutat, akkor ez a Csomorkány út melletti kerékpárút problémáját is megoldja” – fejtette ki véleményét Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter reagálva egy hallgatói kérdésre, mely arra irányult, mikor fog megújulni a Csomorkány úti kerékpárút.

„Most tárgyaltam a Nemzeti Turisztikai Ügynökséggel. Az a kérdés, hogy ez Magyarország turisztikai kínálatába beilleszthető-e, és lenne-e rá kereslet vagy sem. A Turisztikai Ügynökség fog egy hatásvizsgálatot készíteni, és ha van rá kereslet, akkor itt egy olyan turisztikai látványosságot kell megvalósítani, ahol a kerékpárút mellett pihenők, játszóterek, kikapcsolódási pontok valósulnak meg” – ismertette az elképzelést Lázár János.

##audio:4236##

A Modern Városok Program minden elemével kapcsolatban folyamatosak a tárgyalások, egyeztetések.

ÉR.