Az USA-ban két bűnöző megszökött a börtönből

Az Egyesült Államok egyik déli államában, Georgiában, kedden két bűnöző agyonlőtt két börtönőrt és megszökött, a georgiai rendőrség intenzíven keresi a két szökött rabot, a fejükre 175 ezer dolláros vérdíjat tűztek ki.

15. alkalommal lesznek Szegedi Várjátékok

Július 6-tól 30-ig várják koncertekkel, előadásokkal, kiegészítő programokkal a kicsiket és nagyokat a XV. Szegedi Várjátékokra. Koltai Róbert rendez, a Barátok közt és a Szomszédok szereplői játszanak.

 

Tizenegy tagállam fogott össze

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2017. június 12-i luxemburgi ülésén tizenegy tagállam támogatta az Európa Szója Nyilatkozat aláírására vonatkozó közös német-magyar kezdeményezést.Magyarország elkötelezett a kiváló minőségű, GMO-mentes fehérjével történő ellátás megvalósítása mellett, ehhez a programhoz magyar előállítású GMO mentes vetőmag is rendelkezésünkre áll – tájékoztatott Tóth Katalin helyettes államtitkár.

Ötvenöt év legemlékezetesebb pillanatai

Szerdán 10 órakor Napraforgó a Rádió 7-ben. Műsorvezető: Égető Réka. Téma: "Az 55 év legemlékezetesebb pillanatai – Visszatekintés a több mint fél évszázadra”. Vendégek: Törökné Tárkány Katalin és Kis-Jakab Péter, együttesvezetők és B. Szűcsné Sárika alapító tag, a néptáncegyüttes volt művészeti vezetője.

Nincsenek állatidomár-számok Romániában

Néhány kivételtől eltekintve nem szerepeltethetnek ezentúl állatokat előadásaikban a romániai cirkuszok és vándortársulatok: az erről szóló törvényt kedden fogadta el a román képviselőház.

Három arany a Kick-Box Magyar Bajnoki Döntőn

Június 3-án rendezték meg Esztergomban, az idei Utánpótlás Kick-Box Magyar Bajnoki Döntőt, ahol eldőlt, hogy kik képviselhetik, a szeptemberi, macedóniai Utánpótlás Kick-Box Európa-Bajnokságon, Magyarország színeit.
A versenyen, a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub két sportolója, Kovács Laura Fanni és Nagy Ramóna is rajthoz állt.

Margaret Atwood német békedíjat kap

Margaret Atwood kanadai író, költő és esszéista kapja az idén a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a németországi könyvkereskedők békedíját (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels) - jelentették be kedden Frankfurtban.

Változóan felhős égre nézhetünk fel

Délnyugaton erősen, máshol változóan felhős lesz az ég. Esetleg DNy-on fordul elő zápor. Az ÉNy-i szél többfelé megélénkül. Reggel 12 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.

Diákok ismerkedtek a munkásőrök világával

A nyári szünidő előtti utolsó héten a hódmezővásárhelyi Emlékpont a helyi általános- és középiskolás diákjait várta ingyenes tárlatvezetéssel. A programon három iskola öt osztályának több mint száz tanulója vett részt.