Minegy huszonöten jöttek el vasárnap a makói Petőfi parkba, hogy a Jobbik helyi alapszervezetével emlékezzenek meg a trianoni békediktátum évfordulójára. Az itt elültetett trianoni emlékfánál dr. Kiss Attila, a párt országgyűlési képviselőjelöltje és Zeitler Ádám önkormányzati képviselő mondott beszédet.

– A Jobbik választási kampánya már márciusban elkezdődött, s ennek az a helyi fő üzenete, hogy Makó a makóiaké – emelte ki Zeitler Ádám. A fiatal politikus történészként elmondta: Trianon hazánk legnagyobb borzalma, ami eddig megtörénhetett velünk, magyarokkal. – A fájdalom mellett, amit a szívünkben érzünk a csonkítás miatt, a békediktátumnak számomra az is a jelentése, hogy mindig erősek vagyunk, s mindenféle trauma után talpra tudunk állni – sorolta Zeitler Ádám.

– A helyi Fidesznek nem fontosak a makóiak, neki csak Lázár János fontos, ezért az új programunkban kérünk mindent vissza, ami egykoron a helyieké volt, vagyis az iskolákat, a kórházat, illetve azokat az intézményeket, melyeket ma már Hódmezővásárhelyről irányítnak – ezt már dr. Kiss Attila mondta a szónoklatában. A párt országgyűlési képviselőjelöltje kiemelte: Makó nem Lázár János tulajdona!

Az eseményen Sipos Maja Flóra diák verseket szavalt. A beszédek végén a jelenlévők egy-egy szál fehér szekfűt helyeztek el a trianoni fánál. Két esztendeje a Jobbik egy márvány emléktáblát is tett ide, mellyel minden erre járónak fel kívánják hívni a figyelmét a 97 esztendeje történt tragédiára.

Munkatársunktól. K.