A Szegedi Törvényszék épülete

A legsikeresebb bujkáló az idén 42 esztendős, lopás miatt körözés alatt álló, csongrádi születésű Pap Róbert, aki már 2010. május 26. óta nincs meg, azaz hét éve keresik. Ugyancsak szőrén-szálán tűnt el az 50 éves Balázs Ferenc, akire 2012. május 17. óta közúti baleset okozása és csalás miatt lenne kíváncsi a törvényszék, melynek kapcsán a fehérgyarmati rendőrkapitányság kutakodik utána. Nem sokkal később eredtek a nyomába Halász Lászlónak (csalás), akinek holléte 2012 szeptembere óta ismeretlen, valamint Baracskai Jánosnak (lopás), akinek szintén közel öt éve veszett nyoma.

Pap Róbert

A körözöttek korelnöke az idén 64 éves Kondorosi Jenő, aki ellen orgazdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot. Nos, ő nem ma kezdte a „szakmát”. 2011-ben ugyanis hasonló bűncselekmények miatt a Szegedi Ítélőtábla három év hat hónap szabadságvesztésre ítélte, mivel lopásból származó műszaki cikkeket, LCD televíziókat és DVD-lejátszókat értékesített több társával egyetemben. Sokáig később sem tétlenkedhetett, mivel 2015. november 18. óta újra keresteti a Szegedi Törvényszék.

Kondorosi Jenő

A zentai születésű, szerb állampolgár Kolompár Benjámin éppenséggel az unokája is lehetne legidősebb „kollégájának”, hiszen 1995. február 7-én született, így mindössze 22 éves. Fiatal kora ellenére 2016 áprilisában és májusában két elfogatóparancsot is adtak ki ellene embercsempészés miatt.

A legtöbb indítvány Horváth-Varga Józsefné és Ujszászi Imre Tibor ügyében látta meg a napvilágot. A makói születésű hölgy tekintetében három csalás és egy magánokirat-hamisítás, azaz összesen négy ügy van érvényben 2013 és 2015 közötti kelettel, így idén már négy éve körözik. Ugyancsak négy elfogatóparancsot adtak ki a 40 éves Ujszászi esetében is, különféle kábítószeres bűncselekmények okán. Ő szintén nem nevezhető kezdőnek, hiszen 2005-ben egy hétfős társaság tagjaként, mint negyedrendű vádlott, ötéves fegyházbüntetést kapott kábítószer értékesítése miatt. 2016. november vége óta próbálnak a nyomára akadni.

Horváth-Varga Józsefné

 

Ujszászi Imre Tibor

A körözöttek listáján – leginkább az embercsempészés terén – rengeteg külföldi, főleg szerb nemzetiségű van, de akad kínai és elefántcsontparti is. Az utóbbi, Nomel Essoh Akpa nevű 29 éves fiatalembert 2013. május 23. óta közokirat-hamisítás miatt keresi a Szegedi Rendőrkapitányság. Hét iraki és két szír állampolgárt is köröznek már közel egy éve, nekik fogolyzendülés miatt kell elszámolniuk.

(A fotók forrása: szeged.hu és police.hu)

Herczeg Sándor