Az apátfalvi önkormányzat nem csak anyagilag támogatja a lakosokat, hanem még vigyáz is rájuk, Pontosabban a gyermekekre. A keddi testületi ülésen ezt jól mutatta az, hogy a képviselők döntése értelmében az idei vakáció alatt is lesz úgynevezett gyermekmegőrzés a községben. – A falu-, illetve a Szigetházban térítésmentesen felügyelünk azon szülők általános iskolás korú gyermekeire, akik bejelentett 8 órás munkaviszonnyal rendelkeznek – tudtuk meg Szekeres Ferenc polgármestertől.

Tavaly jól sikerült ez a kezdeményezés, ezért 2017-ben folytatják. – A felügyeletért nem kell fizetni, csak az étkezésért, amennyiben jár a gyermeknek a nyáron az ingyenes ebéd, akkor természetesen itt sem kerül ez pénzbe – sorolta Szekeres Ferenc. Július elseje és augusztus 25-e között, munkanapokon reggel 8-tól délután 4-ig vigyáznak a kisdiákokra.

A képviselők keddi ülésükön az idei költségvetési rendeletet is módosították, mivel közel félmilliárd forntnyi fejlesztési pénz érkezett a községbe. Ebből többek között a belterületi csapadék- és belvízelvezetést kívánják megoldani. A Kossuth utcában például a meglévő rendszert felújítják, a Nagyköz és a Kereszt utcában pedig új szakaszt fognak megépíteni.

Bruttó közel 176 millió forintból pedig megoldják több önkormányzati épület energetikai korszerűsítését. Így többek között hőszigetelik a polgármesteri hivatalt, de pellett-kazánt, hőszivattyút és napelemet is kap az épület. Ugyancsak korszerűsítik és egyben akadálymentesítik is a sportpálya öltözőjét. Ebből a keretből teszik még rendbe a három óvodát, vagyis a Dózsát, a Marost és a Rákóczit.

Munkatársunktól. K.