Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője lakossági fórumot tartott kedd este a földeáki művelődési házban. Míg a helyiek várták a politikust, addig Hajnal Gábor polgármester tájékoztatta őket az önkormányzat általt beadott pályázatokról. A község vezetője elmondta: egyelőre még nem tudni, hogyan bírálták el ezeket. A megérkező Lázár János azonban mindjárt jó hírrel szolgált: a földeákiak sikerrel jártak, összesen 380 millió forintnyi fejlesztési pénz érkezik a községbe. Ebből többek között jut az intézmények energetikai korszerűsítésére, bővül a piac, kijavítják a rossz állapotú árkokat, de új köntöst kap az orvosi rendelő is. A fejlesztésekről Hajnal Gábor polgármester beszélt, íme:

##audio:4016##

– A korábbi ígéreteim közül még két fontossal tartozom a földeákiaknak, az egyik községi konyha modernizálása, a másik pedig egy tornacsarnok megépítése az iskola mellé, amihez az is hozzátartozik, hogy egy telephelyre költözhetne az oktatási intézmény – sorolta Lázár János. A mininiszter kiemelte: a fórumnak is helyet biztosító művelődési házat is rendbe kellene tenni. – Ahogy az választókerületem több településén, így Magyarcsanádon, Nagylakon, Csanádalbertin is megtapasztalható az, ha egy-egy közösségi házat felújítanak, illetve újat építenek, az jelentős pozitív hatást ér el az ott élők körében – szögezte le Lázár János.

Lázár János arról is beszélt a fórumán, hogy a fejlesztések mellett az is kiemelkedően fontos, hogy egy-egy olyan kis település is, mint Földeák megtartsa a lakosait. – Ehhez az kell, hogy lehetőleg helyben, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a közeli városokban munkát találjanak maguknak a földeákiak – fejtette ki a politikus. Az elmúlt esztendőkben a kormány is megtett mindent annak érdekében, hogy ebben a térségben is csökkenjen a munkanélküliek száma. Ezt Lázár János itt résztelezi:

##audio:4017##

Egy fórum attól fórum, ha a hallgatóság is szót kaphat, ahogy ez Földeákon is történt. A felszólalók közül többen is a települést a környező városokkal, községekkel összekötő rossz állapotú utak felújításáról kérdezték a minisztert. – Keressük a forrásokat a fejlesztésükre, így például a Földeák – Óföldeák – Maroslele közti szakaszt kell mindenképpen rendbe tenni, de igen elhanyagoltak a földeáki ki- és bevezető utak is – mondta Lázár János. A Makót Vásárhellyel összekötő földeáki út nemrég teljesen megújulhatott. Első körben – ez legszükségesebb – a Makó és Maroslele közötti szakaszt kezdik el megcsinálni.

Munkatársunktól. K.