Közös sajtótájékoztatót tartott kedden a makói InfoPontban Farkas Éva Erzsébet polgármester, Palicz András ezredes, városi rendőrkapitány és Dobó István, a Makói Polgárőr Egyesület elnöke. Az önkormányzat és a rendőrség korábban már kidolgozott egy olyan programsorozatot, mellyel biztonságosabbá kívánják tenni a Maros-parti települést. Most pedig a városvezető írta alá – hasonló céllal – egy együttműködési megállapodást a polgárőrség vezetőjével.

Dobó István

– Az országos átlaghoz képest Makón jónak mondható a közbiztonság, az az elsődleges célunk, hogy az itt élők ezt a mindennapok során érezzék is, ezért megteszünk minden olyant, ami ezt a célt szolgálja – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet. A polgármester kiemelte: egy sikeres pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg a Tegyünk együtt egy biztonságosabb Makóért! program. Most pedig a polgárőrséggel fűzték szorosabbra a szálakat. A megállapodást Farkas Éva Erzsébet itt részetezi:

##audio:3966##

A várostól az egyesület a 2017-es működésük finanszírozására 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kapott. – Ebből a pénzből elsősorban a járműveink üzemanyagát fedezzük, de jut belőle felszerelés vásárlásra is – sorolta Dobó István. A munkájukról, valamint a további terveikről is kérdeztük az elnököt, Dobó István válaszát itt találja:

##audio:3968##

– A polgárőrséggel való együttműködésünk nem újkeletű, de most még intezívebb lesz ez a közös munka, ami az önkormányzatnak is köszönhető – vette át a szót a rendőrkapitány. Palicz András elmondta: a polgárőrség az egyik legfontosabb partnerük, ha közbiztonságról van szól. Az ezredes ezzel kapcsolatos gondolatait itt hallja:

##audio:3967##

Munkatársunktól. K.