Hozz egy követ, gyújts egy mécsest! volt a mottója annak a megemlékezésnek, melyet szerdán tartottak a makói zsinagógában a holokauszt áldozatainak tiszteletére. A Maros-parti városban egykoron jelentős zsidó közösség élt, mára már csak néhány család tartja a vallást. A dicső múltról Urbancsok Zsolt, a Kecskeméti Ármin Baráti Társaság elnöke beszélt, íme:

##audio:3888##

De miért is kavicsot hoznak az emlékezők? A választ Baron Zsuzsától tudtuk meg. – A virág mulandó, a kő viszont örök, ezért ezt viszünk ki elhunyt szeretteink sírjához, illetve most ezt hoztunk a zsinagóga udvarán lévő táblához is – árulta el a makói zsidó közösség elöljárója. Az emléktáblán közel 1200 név olvasható, azok nevei, akik soha nem tértek vissza a náci haláltáborokból. – Sajnos nagyon sok rokonom veszett oda nekem is – tette hozzá Baron Zsuzsa.

A már említett táblát egykoron a régi makói zsinagógában helyezték el. Mikor az épületet lebontották, bevitték Szegedre a hatalmas kőlapot. Onnan került vissza Makóra, s mind a mai napig az új zsinagóga kis udvarán állít örök emléket az áldozatoknak.

Az 1944-ben életbe lépő zsidó törvények alapján Makón és térségében is összegyűjtötték zsidókat. A Deák Ferenc és az Eötvös utca által határolt részen alakították ki a gettót, palánkkal ugyan nem zárták le, mint Szegeden, hanem fegyveres csendőrök és rendőrök állták körbe az ide terelt több mint 2 ezer embert. A gettót 1944. június 16-án számolták fel, a makói zsidókat előbb Szegedre vitték, s onnan három transzporttal szállították őket tovább. Az első a lengyelországi Auschwitzba ment, onnan szinte senki nem tért vissza. A másik kettő szerelvényt az ausztriai Strasshofba irányították, ez nem halál-, hanem munkatábor volt, így onnan többen is haza tudtak jönni a háború befejezése után. Az elpusztítottakra emlékeztek szerdán Makón, de hogyan is, azt Baron Zsuzsa itt részletezi:

##audio:3887##

Munkatársunktól. K.