Mindez azt jelenti, hogy péntekig még érdemes betérni a Makói út 23., a Szabadság tér 58., vagy a Teleki utcai üzletbe és ezer forint felett választani a pékség finomságaiból, majd ezt követően kitölteni a kapott nyereménykupont. A többi már Fortuna asszonyon múlik, hiszen a 10 éves fennállását ünneplő Pékmester Sütödéje három értékes díjat oszt szét hűséges vevői között.

Az első – és legszerencsésebb – vásárló egy 61 centiméteres LG HD LED televíziót vihet haza, a második ajándék egy Lenovo okostelefon, a harmadik pedig egy 10.000 forint értékű vásárlási utalvány.

Találkozzunk április 15-én, szombaton 16 órakor a Pékmester Sütödéje Teleki utca 18. szám alatt található üzletében – képünkön – ahol kiderül, hogy kik lesznek az évfordulós játék nyertesei!