A hódmezővásárhelyi Városháza képzőművészeti gyűjteménye jelenleg több mint négyszáz alkotásból áll. E páratlan gyűjteménnyel a város polgárai nap, mint nap találkozhatnak a városháza közforgalmi terein és ügyfélszolgálati irodáiban, de az épület valamennyi helyiségének esztétikai érzetét növelik a kihelyezett képzőművészeti alkotások.

A városháza napokban elindult felújítása miatt a „torony alatt”, a padlástérben tárolt műveknek ideiglenes raktárhelyet kellett találni; több mint kétszáz képzőművészeti és helytörténeti egység lelt „átmeneti otthonra” az Alföldi Galériában. Ezek művekből dr. Nagy Imre igazgató rendezett be az Alföldi Galériában időszaki tárlatot. Elsősorban a vásárhelyi festők képviseltetik magukat a kiállításban.

A tárlathoz kapcsolódóan szombaton családi délelőttöt szerveztek, amelyen a festészeti technikák kerültek előtérbe. A témát pedig a tornyok szolgáltatták. Egy-egy magasabb épület nem is gondolnánk, mennyire meghatározza a városképet, illetve az életünket is. Hódmezővásárhelyen is sokáig a horizontális építkezés volt jellemző, majd megjelentek az első tornyok, amelyek egy függőleges síkot képviseltek a térben. Innentől él a „toronyiránt” kifejezés is, hiszen ezek a magas épületek meghatározzák az útvonalakat is, azt, hogyan tájékozódunk egy-egy városban.

Lucza Vígh Erna múzeumpedagógus vezetésével a foglalkozáson jelenlévő gyerekek, felnőttek ezen a gondolatmeneten haladtak végig bevezetésképpen. Majd megkezdődött az alkotás. Különféle toronysablonokat vágtak ki előzetesen, amelyeket temperával, vízfestékkel tehettek színessé a papírlapokon, akár ecset, akár szivacs segítségével.

A tárlat április 30-ig tekinthető meg az Alföldi Galériában.

ÉR.