22. alkalommal rendezték meg a Szent István Általános Iskola tavaszköszöntő estjét Hódmezővásárhelyen, a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda aulájában. A szülői munkaközösség által szervezett mulattságon a negyedik és nyolcadik osztályos diákok mutattak be nyitótáncot.

A gyerekek egy éve készültek tánc- és illemtan órákon azzal a produkcióval, amit ma este a szülőknek előadtak. Az est célját minden évben a szülői munkaközösséggel közösen állapítjuk meg. Mivel intézményünk kiemelkedik a tehetséggondozásban, – Akkreditált Kiváló Tehetségpont vagyunk – úgy gondoljuk, hogy az ifjú tehetségeknek azokat a lehetőségeket, amelyek mind a tanulás módszerben, mind a tanítást segítő eszközök beszerzésében rejlik, ennek a bálnak a bevételével tudjuk támogatni.” – nyilatkozta Walterné Böngyik Terézia, az iskola igazgatója.

Walterné Böngyik Terézia

Az igazgatótól megtudtuk, hogy a tánc- és illemtan órákat az osztályfőnöki órák keretébe lettek beépítve, így a gyerekek tanterv szerint tanulják az illemet és a táncot. Ezek a foglalkozások elősegítik a fiúk és lányok közt lévő kapcsolatok fejlődését, hiszen a tánc oktatásával a férfi és női szerepeket is elsajátítják a diákok.

A szombat esti nyitótáncokat Baranyi Anett és Grezsa Zoltán tanította be a nyolcadikosoknak, a negyedikesek koreográfiáját Tóth Annamária tanító álmodta meg.

Két stílusban fejlesztettük a gyerekeket. Az egyik tánc egy bécsi keringő volt, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy klasszikus táncokat is megismerjék a gyerekek. Ebben a koreográfiában nem táncolt minden diák, így könnyebben tudtunk velük dolgozni. A másik tánc egy rock’n’roll volt, ahol figyeltünk arra, hogy modern zenére és modern mozdulatokkal készítsük a koreográfiát. Ezt a produkciót Meghan Trainor – Dear Future Husband című dalára táncolták a tanulók.” – tudtuk meg Baranyi Anettől és Grezsa Zoltántól.

Baranyi Anett és Grezsa Zoltán

Az oktatók középiskolásokat is szoktak oktatni. Kérdésünkre elmondták, hogy mindkét korosztállyal kihívás együtt dolgozni. Az idősebbeknél a fegyelem másként működik, hamarabb megértik, hogy miért fontos az, hogy odafigyeljenek. Sokan a táncot kikapcsolódásnak tekintik, azonban egy-egy ilyen bálon egy minőséget kell képviselniük a táncosoknak. A Szent István Iskola diákjain látszott a fejlődés, nyomon lehetett követni a folyamatot, ahogy napról napra többet tudnak, jobban figyelnek.

A diákok a keringőnél elegánsan, a fiúk fehér ingben, fekete nadrágban, nyakkendőben, míg a lányok fekete szoknyában, fehér felsőben és egy kis virággal a nyakukban léptek a parkettre. A második produkciót kicsit lazább, kötetlenebb öltözetben teljesítették.

Forgó Lili és Bene Attila elmondta, hogy nagyon jól érezték magukat a próbákon. Lili a keringőt szerette a legjobban, hiszen az olyan felnőttes tánc, és ők is egyre inkább a felnőtt korhoz közelednek. Attilának a rocky jobban tetszett, hiszen abban kiélhették csibészségüket. A táncosok hozzátették, hogy kicsit idegesek voltak az elején, de aztán hozzászoktak a rivaldafényhez, és élvezték a szereplést.

Forgó Lili és Bene Attila

A nyitótáncok után a vendégek kötetlenül beszélgettek, jól érezték magukat. Vacsorára pörköltet, sültet és vegetáriánus ételt szolgáltak fel. Az este folyamán a talp alá valót Rigó Péter szolgáltatta.

Rigó Péter

 

Sz.Viktor