Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője kedd este lakossági fórumot tartott a királyhegyesi művelődési házban. Mint minden ilyen jellegű összejövetelen, így ezen is a legfontosabb kérdések az utak és a járdák állapota volt. A község 110 millió forintot kapott a kormánytól a településen belül lévő utak, járdák rendbetételére. – Gyakorlatilag valamennyi utcában megcsináltuk, de a legnagyobb falat, a Jókai utcai felújítás még hátra van – mondta Horváth Lajos polgármester. A hegyesiek Makóra két úton tudnak bejárni: az ipari parkot elérő szakasznak csak az egyik része köves, a másik gyakorlatilag földút. A másikon sem jobb a helyzet, hiszen azon is csak lassan lehet haladni, mert nagyobb sebességnél akár tengelytörést is szenvedhet az autós. Horváth Lajos polgármester ki is fejtette a véleményét az utakkal kapcsolatban, melyet itt hallhat tőle:

##audio:3678##

A félig sáros út teljes rendbetétele közel 2 milliárd forint. A mindössze 4,6 kilométer azért kerül ennyibe, mivel mezőgazdasági út révén úgy meg kell erősíteni az alapját, hogy elbírja a több tonnás gépeket is. – Ez az egyik nagy ígéretem a helyiek számára, hogy megoldást találok erre problémára, dolgozom rajta – fogalmazott Lázár János. Az utak mellett kérdésként szóba került a hegyesi római katolikus templom felújítása. Még a pontos összeg nincs meg, mennyibe is kerülne ez a beruházás. A helyi, illetve az innen elszármazott hívek is adakoznak ennek érdekében. – Egyeztettek a megyés püspökkel, hogy mihamarabb a megszépült templomukba járhassanak a hegyesiek – válaszolta a politikus.

Királyhegyesen mintegy 650-en élnek. – Olyan programot tervezünk, mellyel az ezer lélekszám alatti kistelepüléseken is fejlesztéseket indulhatnak el – sorolta Lázár János. Ez azért fontos, mert félő, hogy előbb-utóbb a kis falvak elnéptelenednek. Ennek megakadályozására hamarosan megszületik a kormányzati megoldás. Ennek a részleteit Lázár János röviden vázolta:

##audio:3679##

Az egészségügy is mindig sarkalatos témája a különböző lakossági fórumoknak. Ez alól a kedd esti királyhegyesi sem volt másképp. A makói kórházat szombaton kanyaró miatt bezárták, s ez is szóba került a művelődési házban. Lázár János megnyugtatta a hallgatóságot, hogy a szakemberek megfelelően kezelik ezt az ügyet, s ezt a politikustól itt hallja:

##audio:3680##

Munkatársunktól. K.