A szegedi szecesszió jeles építésze, Magyar Ede alig 35 évet élt, épületeinek egy részét lebontották, másik része pedig díszeitől megfosztva áll már csak. Beszámoltunk róla, hogy a Szent István téri szobra mellett most már tér is őrzi az alkotó nevét.

„Körülbelül harminc épületet tervezett, ebből 21 Szegeden áll. A többi terve is a térségben valósult meg, a Délvidéken, valamint Hódmezővásárhelyen, egyetlen kivételként csak a kaposvári Csiky Gergely Színház említhető meg, ahol társtervező volt” – nyilatkozta lapunknak Kiss Lajos építész, a Csongrád Megyei Urbanisztikai Egyesület elnöke. Ő tervezte a Schäffer-házat, a Goldschmidt-házat, a Reök-palotát, a Református palotát. A szakember szerint a piaci viszonyok nem kedveztek Magyar Edének, maga próbálta menedzselni pályáját, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Anyagi gondjai és szerelmi kétségbeesése miatt választotta az öngyilkosságot. Kiss Lajos meggyőződése, hogy még kiforrottabbá vált volna a „magyar Gaúdí” stílusa, ha hosszabb pálya adatik meg neki.

“Bakonyi Tibor az 1970-es évek óta foglalkozik Magyar Ede életművével. Ő egy belga és egy katalán építészt – az említett Gaudít – talált, ők biztosan hatottak az orosházi születésű építészre” – magyarázta az urbanisztikai egyesület elnöke. Hozzátette, a legújabb kutatások viszont azt mutatják, hogy nem köthető egyetlen egy alkotóhoz sem, saját stílusát alakította ki, figyelembe véve a nyugat-európai építészet akkori tendenciáit. Magyar Ede egy tipikus szegedi motívummal, a vízililiommal operált, formai rokonságot próbált kifejezni olyan szimbólumokkal, mint a helyi növényvilág, a víz, a lágy, organikus formák, miközben szabadon használta a színeket, „Talán ez az, ami miatt napjainkban is korszerűnek, progresszívnek tekinthető. A posztmodern világba is beilleszthető a meghökkentés, a minél markánsabb attrakció” – vélekedett az építész.

Sajnálatos módon ezeket már kevés helyen láthatjuk Szegeden, az eltelt évtizedek alatt fokozatosan egyszerűsítették a díszítéseket. A Feketesas és az Attila utca sarkán található Schäffer-palota homlokzatát már az 1920-as években lecsupaszították. A halálát követően elkészült Gazdasági és Iparbank székháza (ma itt található a Kövér Béla Bábszínház) nem a tervei szerint épült fel, máshol ráépítettek, vagy elbontottak egy-egy emeletet a későbbiekben. A Tábor utca és a Bartók tér sarkán áll Goldschmidt-házból szinte csak a kapualj maradt meg.

„A szecesszió csak két évtizedig volt jelen az európai építőművészetben, miután az eklektika nem fejlődött már tovább, viszont a modernizmus sem fogadták még el a megrendelők. A kiegyezés utáni urbanisztikai aranykor, amikor volt pénz, akarat, szándék, a századfordulóra kifulladni látszott, ekkor jelent meg a stílus. A mai napig rejtély, hogy miért tűnt el az I. világháború végével” – fogalmazott az egyesület vezetője. Szerencsésnek tartja, hogy a modernitás nem a fáradt filozófiájú eklektikából indult ki, hanem a művelt közönséget kicsit sokkoló formarendű, formavilágú, színezésű eklektikából.

„Más városokkal ellentétben Szeged abszolút nem használja ki megfelelően jelentős építészeti értékeit. Például Prága – ezt építészként is állítom – irigylésre méltóan jobban megbecsüli a múlt emlékeit, beleértve a szecessziót is, építenek erre. Említhetjük a skóciai Glasgowt is, ahol olyan építészkultusz van, hogy az utcán hirdetőtáblákon hívják fel a figyelmet a műemlékekre, a híres építészekre vagy éppen a trafikokban építészeti emléktárgyak is kaphatóak. Kifejezik, hogy büszkék Charles Rennie Mackintoshra, a szecesszió szigetországi mesterére. Meggyőződésem, hogy Magyar Ede életművéből sokkal többet kihozhatnánk” – zárta szavait Kiss Lajos.

Forrás: szegedma.hu