Az intézmény hagyományosan minden évben megrendezi télűző farsangi gálaműsorát. Az idei évben az iskola minden diákja készült egy kis műsorral, amit a Művelődési Házban mutattak be szüleiknek, ismerőseiknek.

A produkciók a mesevilág köré épültek, mindenki mesefigurának öltözött, és az előadott műsorok is egy egy rajzfilmbe kalauzolták el a nézőket. Volt Hófehérke és a hét törpe, Minyonok, vonatozás, szmájlik, és még az őserdő életébe is betekintést adtak a gyerekek.

Az arab világba is kalandoztak a fiatalok:

Bemutatkoztak a Minyonok is:

Az iskola tanoncai és tanáraik másfél hete készültek a nagy eseményre, minden szabadidejüket arra áldozták, hogy kellő képpen felkészüljenek a farsangi mulattságra.

Szeretném megköszönni a munkatársaimnak, tanító néniknek, hogy betanították ezeket a produkciókat a gyerekeknek. A szülőknek is köszönet jár, hiszen ők segítettek a jelmezek elkészítésében.” – mondta el Szedlák Renáta, az intézmény igazgatója.

Szedlák Renáta

Az előadás előtt, annak szünetében, illetve végén büfé állt a látogatók rendelkezésére, ahol finom süteményeket, valamint üdítőket tudtak vásárolni.

Az iskola farsangjára minden évben pozitívak a visszajelzések, a szülők ámulva figyelik, hogy a pedagógusok mennyi mindent ki tudnak hozni a gyerekekből és a farsangból.

Tetszik a szerepem. Körülbelül 2 hétig gyakoroltunk az iskolában, az osztállyal. Kicsit lassan ment a szöveg tanulása, de végül sikerült, és minden rendben volt.” – mesélte Berta Balázs, 7/B osztályos tanuló, aki a királyfit alakította a Hófehére és a hét törpe című színdarabban, aminek a szövegét átírták, így egy remek vígjáték kerekedett belőle.

Berta Balázs

A jelmezeket nem pontozta zsűri, a gála lényege a szülők, hozzátartozók lenyűgözése volt, úgy, hogy közben a gyerekek is jól érezték magukat.

Sz.Viktor