Dr. Károlyi Hortenzia már egészen kislány kora óta írt verseket, de a nagyközönség csak az utóbbi években szembesült az orvosnő művészi vénájának terméseivel, mégpedig egy verses kötet formájában. A költeményeket arra is érdemesnek tartotta a művészvilág, hogy megzenésítsék. Döme Zsolt zeneszerző segítségével egy egészestés verskoncertet álmodtak a női lélek rejtelmeit bemutató poémák köré.

Az első bemutató Hódmezővásárhelyen volt. A siker nem is volt kérdéses. Rendkívüli látvány, kiváló zenei repertoár, amelyek méltó módon támasztották alá a szövegeket. A színészi megvalósítást Hernádi Judit, Voith Ági, Varga Izabella, Bodrogi Gyula és Jordán Tamás látták el.

Február 19-én Budapestre is ellátogatott a produkció, ami itt azonban kiegészült egy újabb elemmel: a második részben Döme Zsolt szerzeményeinek gyöngyszemeit hallgathatja meg a közönség, további neves fellépőkkel (Harsányi Gábor, Charlie, Horányi Juli, Rátonyi Róbert).

Varga Izabella, Voith Ági, Hernádi Judit – vezényel: Döme Zsolt

Hódmezővásárhelyről több százan utaztak fel Budapestre, a Kongresszusi Központba, hogy megcsodálják a női lélek rezdüléseit bemutató Smaragdzöld szerelmet. A Rádió 7 szerkesztőségéből is ment egy kisebb csapat, többek között Sipter Veronika és Szűcs Viktória is végignézte a produkciót.

Szűcs Viktória és Sipter Veronika

„Számomra nagyon kellemes időtöltés volt a vasárnapi verskoncert. A hódmezővásárhelyi előadást nem láttam, így nem tudtam pontosan, mire számíthatok. Összhangban volt minden az előadáson, a táncos betétek és a fényshow rendkívüli mód feldobta a produkciót. A fellépő művészek közül még egyiket sem láttam élőben. Közülük Hernádi Judit tetszett legjobban – ugyanaz a természetesség jött át a színpadon, amit tőle megszokhattam a TV-n keresztül. Erős, színvonalas előadáson vehettem részt. Hatalmas teljesítmény lehetett ennyi embert összehangolni, koordinálni, látszott, hogy csapat dolgozik együtt” – foglalta össze véleményét Vera a produkcióról.

Bodrogi Gyula

Viki a következőképpen reagált az előadás után: „Többet kaptam, mint amit vártam. Mindent vitt nálam. Előzetesen Bodrogi Gyulát vártam legjobban, nem csalódtam benne. Aki meglepett, az Varga Izabella, gyönyörű hangja van. Összességében különös kalandozás volt számomra megismerni Hortenzia lelkivilágát.”

Dr. Károlyi Hortenzia Jordán Tamással

Dr. Károlyi Hortenzia az előadás után ugyan nagyon fáradt volt, de annyit elárult, hogy ő maga ugyan még teljesen nem tudja felmérni azt, hogyan sikerült a budapesti performance, a színészek, a zenészek azonban mind-mind pozitív képet festettek a vasárnapi Smaragdzöldről. Hónapok óta készültek erre a produkcióra: „A legnagyobb munka az volt, hogy ezeket a hatalmas művészeket összehozzuk egy térben, ez komoly logisztikai feladat volt. Emellett természetesen írtuk a dalokat, folyamatosan zajlottak a hangszerelési munkálatok. De természetesen még rengeteg feladatunk volt azért, hogy ez a produkció létrejöhessen” – foglalta össze dr. Károlyi Hortenzia.

Hernádi Judit, Charlie és “Tenzike”

És hogy mindennek lesz-e folytatása, arra az adott választ, hogy az előadáson a már ismert dalok, versek mellett egy valódi ősbemutatónak is tanúi lehettek a nézők.

Fehér Adrienn és Horányi Juli

Dr. Károlyi Hortenzia bejelentette, hogy egy diabéteszes lányról készül musicalt írni, amelyből egy, már elkészült dalt adott elő Horányi Juli és Fehér Adrienn.

ÉR.