A makói önkormányzat 2017-et az egyházak évének is nyilvánította, s ennek kapcsán szervezték meg a házasság hetében a Veled kiteljesedve! című kerekasztal beszélgetést vasárnap a Korona Konferenciaközpont dísztermében. Jéger Szabolcs kérdéseire válaszolt a Szigeti házaspár, s így számos fontos tudnivalót, jótanácsot hallhattak a jelenlévők, hogy ezzel is jobbá tudják tenni a saját kapcsolatukat. A beszélgetés elején Pálfai Zoltán római katolikus plébános mondott rövid köszöntőt.

– Még 1998-ban a későbbi apósom bekerült hozzánk a kórházba, ugyanis akkor az egészségügyben dolgoztam, s neki köszönhetően ismerkedtem meg Mártonnal, mikor bejött az édesapját meglátogatni – tudtuk meg Szigetiné Mágori Szilviától, aki most jelenleg főállású édesanya. A párnak öt gyermeke született: a legkisebb, a 7 éves Jolánta, őt követi a 10 éves Anna, a 12 éves Márton, a 14 éves Emese és a legidősebb, a 16 éves Réka.

Mind az öt gyerek kiválóan muzsikál, s ennek köszönhetően nemrég át is vehették az Istók-díjat, mellyel  tehetséges makói zenészpalántákat tüntetnek ki. A vasárnapi eseményen csak négyüket láthatta, hallhatta a Korona közönsége, mivel Emese Budapesten tanul és már elutazott a kollégiumba. Nővére szintén a Maros-parti várostól távolabb jár iskolába, a békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium másodéves klarinét szakos diákja. – Makón kezdtem a zenei pályám, az ugyancsak a neves zeneszerző nevét viselő iskolában, mivel édesapám is klarinétozik, így én is ezt a hangszert választottam – tudtuk meg Rékától.

Az édesapa, Szigeti Márton nem csupán klarinétozik, hanem szaxofonozik és tárogatozik is, de a civil foglalkozása távol áll a zenétől, ugyanis szobrász, pontosabban kő- és épületszobrász. – A végén egy nagy titkot el kell áruljak: nincs egy éve, hogy összeházasodtunk, már a kezdetek óta bolog kapcsolatban éltünk és élünk most is, csak a hivatalos okiratunk hiányzott – mondta mosolyogva a férj. Hogy Szigetiék szerint mi is a jó házasság, illetve a jó párkapcsolat titka, azt Szigeti Mártontól itt hallja:

##audio:3584##

Munkatársunktól. K.