A szombati nyílt nap egy egész éves program rész volt az intézményben. Már ősszel elkezdték azokat a foglalkozásokat, amikbe bevonták az óvodásokat is. Ilyen volt például a Aprók Őszi Tárlata és a  Szülők akadémiája. A hétvége első napján pedig az egész családot várták az iskolába, hogy együtt nézhessék meg az intézmény adottságait.

Reggel egy játékos sorversennyel kezdték a napot a tornateremben, amit egy énekes, dalos, gitáros műsor követett, amibe a leendő elsősöket is bevonták. Ezen kívül megmutatták a kicsiknek az okostáblát, hiszen a Németh Lászlóban sok teremben ilyen működik.

A Természettudományi Munkaközösség segítségével a laborba is betekinthettek a vendégek, ahol a középiskolai tanárok látványos kísérleteket mutattak be. Szimuláltak vulkán kitörést, valamint mikroszkópon keresztül különböző tárgyakat tekintettek meg.

Nagyon sokan voltak a mai napon. Legnagyobb örömünkre igen nagy az érdeklődés az iskolánk után, és láthatóan mindenki jól érezte magát nálunk. Három osztályt fogunk indítani, amihez a tárgyi és személyi feltételek is adottak.” – mondta el Ritzl Zoltánné, az Alsós Munkaközösség vezetője.

Ritzl Zoltánné

Az 1/A osztályban Papné Molnár Andrea és Tóthné Szabó Zita, a 1/B-ben Gachályiné Deli Ildikó és Török Vivien, az 1/C osztályban pedig Dudás Éva és Tóth Anita lesznek a tanító nénik. A beiratkozás előtt nyílt órákat is tartanak majd, ahol a tanítási órákba kapnak betekintést a gyerekek.

Már régóta gondolkozunk az iskolaválasztáson. Ez egy alapvető kérdés, ha az embernek gyereke van. Úgy gondoltuk, hogy a városban az egyik legerősebb iskola a Németh László. A mai nap csak megerősített ebben az elgondolásomban. Látom, hogy a kislányom jól érzi magát, több olyan tanító nénit is kiszemelt magának, aki szimpatikus neki. Jelenleg a Kertvárosi Katolikus Óvoda jár a kislány.” – tudtuk meg Török Lászlótól, aki kislányával, Török Kozma Zoéval érkezett a Családi napra.

Török László és kislánya Török Kozma Zoé

A suliváró program alatt a szülők kérdéseire készséggel válaszoltak a pedagógusok, segítettek az iskolakezdéssel kapcsolatos kérdésekben.

Sz.Viktor