Molnár Zsolt, tánc-és drámapedagógus második éve tanítja be a táncot a Corvin végzős diákjainak. Szereti előre felmérni a fiatalok képességeit, az alapoktól indítja az oktatást.

Molnár Zsolt

„Tavaly októberben kezdtük el betanulni a lépéseket, heti két alkalommal vannak jelenleg is a próbák. Az első 3-4 alkalom alapozó foglalkozás volt. Nagyon fontosnak tartom, hogy így induljon az oktatás, mert fel tudom mérni a diákok képességeit, el tudják sajátítani az alaplépéseket, forgásokat. Gyakorolni tudunk különféle térformákat, illetve tudatosul bennük az, hogy ez egy csapatmunka, amelynek során egy közös produktumot kell létre hozniuk, miközben végig egymástól függnek. Teljesen rájuk illeszthető, értékteremtő koreográfiát alkothattam meg.”

A végzősök február 25-én, a hódmezővásárhelyi Fekete Sas báltermében bécsi és angolkeringőt adnak elő, majd egy meglepetéstánccal kedveskednek a vendégeknek.

Tünde és Tamás

Szőke Tünde 10/1. osztályos és Gémes Tamás 12.B. osztályos tanulók a parketten és az életben is egy párt alkotnak. A mosolygós pár beavatott minket a táncpróbákon szerzett élményeikbe.

„Kezdetben zavarban volt mindenki, de az idő előre haladtával egy nagyon jó, összetartó társasággá alakultunk. Az alapozó foglalkozások nagyon hasznosak voltak, mert össze tudtuk fejben tenni, mi hogyan fog kinézni. A bécsi keringő elsajátítása kicsit nehezebben ment az angolkeringőhöz képest, előbbi ugyanis gyorsabb, ütemesebb” – mesélte Tamás. A végzős fiatalember 5 éves képzésben vesz részt a Corvinban, ezzel nemcsak érettségit, de szakmát is kap a kezébe: vendéglátó, vendéglátó-szervező lesz, jövőjét ezen a területen képzeli el.

Tünde szintén az összekovácsolódott közösséget említette pozitívumként, illetve ő is kifizetődőnek érezte az alapozó foglalkozásokat. Kérdésünkre, beavatott bennünket outfitjének részleteibe:”A ruhámnak közepes méretű szoknyája van. Tüll anyagból van az alja, a felső rész csipkés, és kövekkel díszített, pántos kivitelezésű. A hajam mindenképpen kontyba lesz feltűzve, és szeretném, ha be lenne göndörítve – mondta csillogó szemekkel. Tünde 10. osztályba jár, a 3 éves képzés végén a felszolgáló szakmában el tud helyezkedni, azonban plusz 2 év ráfordítással érettségit szeretne tenni.

A csütörtöki táncpróba jó hangulatban telt, látva a diákok tudását, aggodalomra valóban semmi okuk nincs, a nagy napra minden lépés a helyére kerül majd.

S hogy mi lesz a klasszikus irányvonaltól merőben eltérő meglepetéstánc? Kiderül február 25-én,  a Fekete Sasban, érdemes lesz élőben is megnézni az összetartó, vidám társaság produkcióját.

Ács Helga