A szerződések aláírását követően kerül majd átutalásra Makó Város Önkormányzatának az az összeg, amelyből megvalósulnak a pályázatok.

Mint ismert, a József Attila Városi Könyvtár és környezetének rehabilitációja 2 milliárd 660 millió forintból történik meg. A tervek szerint az épület három szintjén 79 ezer kötetes felnőtt és 15 ezer kötetes gyermekkönyvtár, továbbá kutatóhelyiség és számítógépes terem kerül kialakításra. Emellett a környező utcák is megújulnak, új burkolatot kap többek között a Deák Ferenc, a Rudnay Gyula utca és a Pulitzer sétány és a Csanád Vezér tér egy része is.

A kormányhatározat értelmében a Hagymaház felújítására és kapcsolódó beruházások (Páger Mozi és Rendezvényház rekonstrukciója) megvalósítására összesen 730 millió forint érkezik Makóra.  A Makovecz Imre által megálmodott természetes palaborítású tetőzet, valamint a homlokzat tatarozásra szorul, melynek költsége bruttó 130 millió forint.A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően kerülhet sor a kivitelezés megkezdésére.

A Páger-kultusz jegyében megújulhat a Páger mozi épülete. A helyi védelem alatt álló épületrész teljes felújítást igényel. A makói moziba járó közönség régi vágya, hogy a kor követelményeinek megfelelő minőségű vizuális és akusztikai élményt nyújtani tudó filmszínház szolgálja ki a lakosságot. A régi mozi és a központi konyha a felújítás után rendezvényházként, új közösségi térként funkcionál majd.

Forrás és fotó:

Makó Város Önkormányzata