A két napos rendezvénysorozatot február 4-én és 11-én rendezik meg, amely számos érdekes és izgalmas programmal kecsegtet. A Gazdasági Egyesület célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdálkodási lét fontosságára, a fiatal korosztály megszólítása mellett.

Február 4-én, 9-14 óráig a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola tornatermében várják az érdeklődőket Hódmezővásárhelyen, az Árpád utcában, ahol a helyi  termelők, kézművesek bemutatják termékeiket, s ahol kóstolási és vásárlási lehetőségi is biztosított. Mindemellett kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek az ellátogatók, így egy igazán élménygazdag családi programnak ígérkezik ez az esemény. Benkő Zsolt kiemelte, az egyik célja ennek a rendezvénynek az, hogy a letűnő mesterségekre – például szőnyegszövés – irányítsa a figyelmet, illetve remek bemutatkozási és értékesítési lehetőség a népi iparművészek, termelők számára.

A Gazdanap február 11-én folytatódik, amikor is a délelőtt folyamán szakmai napot tartanak, ezt követően pedig 14 órától megkezdődik a lovas bandérium felvonulása a Dáni utcáról, amely előreláthatólag délután fél 3 körül érkezik meg a Kossuth térre, ahol ünnepi fogadtatás várja majd a lovasokat.

Öreggazda: Perényi János, a lovas bandérium vezetője.

A Gazdanap megkoronázásaként  19 órától kezdődik a Fekete Sasban a Gazdabál, amely idén 111 éves. A mindig jó hangulatú, nagy érdeklődést magáénak tudó rendezvényre korlátozott számban még kaphatóak jegyek a Gazdasági Egyesület székhelyén, Hódmezővásárhelyen, a Petőfi utca 6. szám alatt. A jó hangulatért idén Labozár Antal prímás és zenekara, valamint az orosházi Hangulat Zenekar felel. Az est egyik kiemelkedő programja a Tanulói Támogatói Díj kiosztása, amelyet a Gazdasági Egyesület 7. alkalommal ad át 2 fiatalnak, fejenként 50.000 forint értékben. Ezt az összeget a két díjazott mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenységre, illetve tanulmányaik támogatására fordíthatja.

A Hódmezővásárhelyi Gazdabál egy másik, különleges színfoltja az Éjféli Újság lesz, amit a Rádió 7 és a promenad.hu készít. Az újság komoly tradíciókat követ és a legmodernebb eszközökkel készül, azért, hogy a bálozók éjfélkor a kezükbe vehessék. Bemutatja a Gazdasági Egyesület éves tevékenységét, a Gazdanapokról készült beszámolókat, illetve a bálon készített interjúkat, fotókat  is megtekinthetik a terméket megvásárlók.

Benkő Zsolt a csütörtöki Napraforgóban a közelgő események ismertetése mellett beszámolt a gazdákat és az egyesületet érintő támogatásokról, pályázatokról is.

Kiemelte a gazdák támogatására létre hozott Téli esték elnevezésű rendezvényt, amely egy remek találkozói lehetőség a gazdaságban tevékenykedők számára. Az idei évben január 12-én szervezték meg az eseményt, amelyről itt olvashatnak.

A csütörtöki Napraforgóban szó esett a hideg időjárás, gazdákat érintő hatásairól. Benkő Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta, tekintettel arra, hogy igen fagyos az időjárás, hótakaró azonban nem igen volt, a gazdák aggódnak az ősszel elültetett termények (pl. őszi búza, árpa) áttelelésével kapcsolatban.

2017. első negyedévében két pályázatot is hirdetett a Gazdasági Egyesület. Az egyik a „Fiatal Gazdák Induló Támogatása” , amelyre olyan, 40 év alatti, már mezőgazdasági tevékenységet folytatók jelentkezését várják, akik tevékenységi körüket fejleszteni szeretnék. A március elsejétől induló pályázat lezárulását követően mintegy 3000 ember részesül a 12 millió forintos összegből, fejenként. A dokumentációkat április elsejéig lehet beadni.

A másik pályázat a nem mezőgazdasági tevékenységeket kívánja támogatni, beruházásokon keresztül. Erre olyan mezőgazdasági tevékenységet folytatók jelentkezhetnek, akik nem mezőgazdasági tevékenységet szeretnének indítani, a már meglévő elmélyítésére. Ide tartoznak például a turisztikai beruházások, vagy például egy műhely-bemutatóterem. Fejenként 50 millió forint nyerhető el, április elejétől május elejéig lehet beadni a jelentkezéseket.

Amennyiben bármilyen segítségre van szükségünk a pályázattal kapcsolatban, bátran kereshetjük a hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület irodáját, a Petőfi utca 6. szám alatt.

 

Ács Helga