10.04: Valamennyi napirendi pontot megtárgyalták a képviselők, így Farkas Éva Erzsébet polgármester az ülést bezárta.

10.02: A Maros-menti Utánpótlás Futball Clubbal kötött megállapodást is meg kellett változtatni. Az Erdei Ferenc téri pályán lévő sportkomplexum kialakítására kapott vissza nem térítendő támogatás miatt kellett módosítani ezt a szerződést, amit megszavazott a grémium.

10.00: Dr. Török Miklós (DK) kifogásolta, hogy a sajtóból kellett értesülnie arról, hogy megújul a Petőfi parki épület és oda fog költözni a levéltár, úgy véli, erről a képviselőket is előre kellett volna tájékoztatni. Kovács Sándor (Fidesz): inkább örülni kellene annak, hogy a levéltárat nem központosították és nem vitték el Makóról.

09.55: A kormány 130 millió forinttal támogatja a makói levéltár új helyének a kialakítását. Ideiglenesen a létesítmény a Tinódi utcában van, ahol nem érdemes felújítani az épületet, ezért egy másik helyszínt kellett keresni. A Petőfi parkban lévő volt óvodára esett a választás. A közel 2 kilométernyi iratanyag átköltöztetése előtt rendbe kell tenni az ingatlant. Az önkormányzat térítésmentesen átadja a Magyar Nemzeti Levéltárnak a Petőfi parki épületet.

09.50: A fürdő eredeti tervéhez képest néhány elem kimaradt, amit most pótolnak. Így például a családi zóna, a téliesített étteremudvar, illetve egy nagymedence megépítése, ezeknek a leendő helyével kapcsolatban kellett módosítani, amihez hozzájárultak a képviselők.

09.45: A három magyar-szerb közös pályázattal kapcsolatos előterjesztéseket a képviselők elogadták. A következő napirendi pontként a Hagymatikum területének bővítését tárgyalják. Dr. Török Miklós (DK): örömmel fogadta, hogy olyan pályázatokon vesz részt a város, mely Szerbia uniós csatlakozását segíti elő.

09.40: A szebiai Szerémség térséggel alakítanának ki kapcsolatot a makóiak. Ez a harmadik projekt mindkét tájegység hagyományait népszerűsítené. Így például a makói Hagymafesztivált erősítenék, ami elsősorban egy gasztronómiai, szakmai rendezvény, amit most kulturális programokkal bővítenék. Egy mobil standot raknának össze, mely a makói hagymatermesztés múltját mutatná be. Emellett a két térség múzeumainak szakemberei közös programokat is szerveznének. Ugyancsak létesülne egy túraútvonal, melyen be lehetne járni a Szerémséget és Csongrád megyét.

09.30: Makó ehhez az úgynevezett Innovációs Központ kialakítására több mint 62 millió forint támogatást szeretne, ezért pályázik. Egy másik projekt keretében az idegenforgalmat erősítenék. Ennél Paliccsal fognának össze a makóiak. Olyan szolgáltatásokat, látványosságokat keresnek, illetve fognának össze, melyek a határ mindkét oldalán a turizmust fejlesztené, színesítené. A tervek között szerepel, hogy a makói önkormányzat Ford T-Modell elektromos kisautókat vásárolna, mely népszerűsítené a várost. Ugyanis nyaranta ezekkel a járművekkel nem csupán a Maros-parti településen közlekedhetnének a turisták, hanem Szerbiába is át lehetne vele menni. Egy túraútvonalat is kialakítanának, melyen töltőállomásokat is építenének.

09.25: Határon átnyúló pályázatokat kíván benyújtani a makói önkormányzat. Szerbia uniós előcsatlakozási programban venne részt a Maros-parti város. Ennek köszönhetően szerb nonprofit szervezetekkel vették fel a kapcsolatokat. A megújuló makói Csipkesoron kialakítanának egy olyan irodát, melyben elsősorban fiatal vállalkozókat segítenék cégeik beindításában, illetve a pályázati partnernél, vagyis Magyarkanizsán pedig egy bemutató labort hoznának létre. Ez a két beruházás elősegítené a magyar és a szerb vállalkozások együttműködését.

09.20: A kormány még tavaly év végén megváltoztatta a polgármesterek és alpolgármesterek illetményét szabályozó törvényt. Ezért – a jogszabály változása miatt – rendezni kell Makón is a város vezetőinek a dííjazását. Czirbus Gábor alpolgármester – érintettsége miatt – kérte a szavazásból való kizásárását. Ezt elfogadták és a módosításokat is.

09.18: A polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatát is módosítani kell, ebben az esetben is feladatköröket kellett megváltoztatni, átcsoportosítani. Ezt is jóvhagyták a képviselők.

09.16: Módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, mivel néhány feladatkört ki kellett vezetni. Dr. Sánta Sándor (Fidesz) azt kérdezte: az elvett feladatkörök járnak-e pénzcsökkenéssel. Dr. Szabó Sándor, a jegyzői iroda vezetője válasza: ez nem feladatkörök elvonása, hanem egyszerűen technikai módosítás. A grémium megszavazta a határozatot.

09.12: Elsőként a képviselők módosították a tavalyi költségvetési rendeletet. Ennek oka, hogy többek között támogatási pénzeket kellett bekönyvelni, így például a Galamb iskola felújítására, illetve a Makói Óvoda eszközvásárlására érkezett anyagi segítséget.

09.05: Farkas Éva Erzsébet polgármester a rendkívüli testületi ülést megnyitotta. A 12 képviselőből jelen van 11, így a grémium határozatképes.

Munkatársunktól. K.