A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés Kollégiuma egy pályázatnak köszönhetően számos kulturális, sport és zenei programot tud kínálni a fiataloknak. Ennek egyik része volt az az előadás is, melyet szerdán rendeztek meg az intézményben. Ezúttal két sportembert hívtak meg, hogy tapasztalatuknak és eredményes sporttevékenységüknek köszönhetően, ösztönözni és segíteni tudják a középiskolásokat.

Kis Pál testnevelő tanár szervezte a programot, aki Otlokán Mihályt és Majoros Róbertet kérte fel, hogy ezen az estén – néhány hasznos információ elhangzása után – válaszoljanak a fiatalok kérdéseire. „Az intézmény diákjainak több mint 80 százaléka sportol, a kollégiumnak is van egy kisebb konditerme, így fontos hogy megismerjék a rendszeres, ellenőrzött keretek között működő, és testileg egészséges módon való testépítést a diákok” – fogalmazta meg az esemény alapgondolatát Kis Pál.

Otlokán Mihály hódmezővásárhelyi testépítő Magyar Bajnoki ezüstéremmel is büszkélkedhet. Szerinte évek óta szükség lenne ilyen típusú prevenciós előadásokra, hogy a súlyzós világ hátulütőire és előnyeire is fel tudják hívni a figyelmet. Nagyon sokat kapott a sporttól, szerinte csak plusszal zárhatjuk a mérleget, ha elkezdjük. „Rengeteg előnnyel jár a súlyzós edzés, de aki másban találja meg az örömet, akár a társastáncban, vagy a síkfutásban, az is tökéletes. A lényeg, hogy kezdje el, hiszen attól fogva, az egész hormonális rendszere másképp fog működni” – tanácsolta a testépítő.

Majoros Róbert hat éve foglalkozik erőemeléssel. Korábban már írtunk a mázsás súlyokat megmozgató 22 éves, makói fiatalemberről, aki szerint a középiskolás fiataloknak az alapoktól kell kezdenie az edzést, melyek az emberi természetes erőt tükrözik. Ilyen a fekvőtámasz is, ami nem csak ebben a sportban, de más sportágban is az alapot jelenti. „Akik szeretnének ezzel foglalkozni és szívvel, lélekkel szeretnék csinálni, azoknak tudniuk kell, hogy mit, miért tesznek. Ha ez megvan, akkor csakis profitálni tudnak belőle” – tudtuk meg Majoros Róberttől.

Mindketten egyetértettek abban, hogy a felelőtlen doppingolás nem megoldás. Jó dolog az edzés, de nem szabad minden áron végezni, tudni kell hol a határ és a pihenőidőket is be kell tartani.

 

RV