Az ajándékok kiválasztása során idén a gyermekek kívánságait is figyelembe vették, így a kézzel készített tárgyak és a hasznos, fejlesztő eszközök és játékok mellett hangszerek, könyvek és színezők, mesefilmek, valamint társasjátékok is kerültek az adományok közé. A Gemma Központ gondozottjai megható műsorral és saját maguk által készített karácsonyi díszekkel köszönték meg az ajándékokat.

Halászné Novák Anna, a klub vezetője elmondta: habár egész évben fontos, hogy az emberek törődjenek egymással, az ünnepek közeledtével ez mégis hangsúlyosabb szerepet kap. A Női Vezetők Klubjának tagjai idén is igyekeztek olyan intézménybe juttatni a felajánlásokat, amely halmozottan hátrányos fiatalokat lát el. Reméljük, hogy sikerült segítenünk a sok nehézséggel szembenéző Gemma Központ munkáját.

Forrás: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara