Betlehemezés ovis módra

Tíz éve a Domonkos Rendi Nővérek a fenntartói a Mária Valéria Keresztény Óvodának, és azóta minden esztendőben betlehemezéssel készülnek karácsony közeledtével.

A búcsú első felvonása – Galéria!

Csütörtök délután az osztályfőnökök feltűzték a szalagot a végzős diákoknak Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas báltermében. A Corvinos diákok közül 165 fő búcsúzik idén az iskolától. 

Simicskó: hihetetlen mértékű áldozat

Dr. Simicskó István Magyarország honvédelmi minisztere látogatást tett Hódmezővásárhelyen, a  Zrínyi Miklós Laktanyában, ahol jelképesen ajándékokat adott át a határon szolgálatot teljesítő katonáknak. 

Aranytollal írtak a Klauzálban

A Klauzál Gábor Általános Iskolában ismét megrendezték az Aranytoll Szépírási Versenyt. Már negyedik éve hirdeti meg az iskola a város alsó tagozatosai részére ezt a megmérettetést.

Köszönet a megbecsülés és a szeretet jegyében

Idén is tartós élelmiszerekből álló csomaggal köszönte meg Hódmezővásárhely Önkormányzata a város közfoglalkoztatottjainak munkáját. A körülbelül 4000 Ft értékű csomagot csütörtökön vehették át az érintettek a Balogh Imsi Sportcsarnokban.

Papírból készültek a betlehemek

Rajzok, festmények, illetve papírból készült betlehemek sorakoztak a makói Hagymaház Galériában. Ugyanis csütörtök délután Makó és térségének általános, illetve középiskolás diákjainak legjobb munkáiból nyílt kiállítás Ünneprehívás címmel.

Tovább nő a rendőrök és a katonák bére

Magyarország erősödik, és januártól tovább nő a rendőrök és a katonák bére - erről a belügyi és a honvédelmi tárca államtitkárai beszéltek közös sajtótájékoztatójukon csütörtökön Budapesten.

Hétvégén óvatosan az alkohollal!

A hétvégén az egész Európai Unió, így Magyarország területén is az ittas vezetők kiszűrésére koncentrál a rendőrség az ún. Tispol ellenőrzés során. Ennek részleteiről dr. Neparáczki László rendőr alezredest, a Makói Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjét kérdeztük. 

Újabb előleg érkezik

Már igényelhetik az előleget azon gazdálkodók, akik a Vidékfejlesztési Program trágyatárolók építését támogató felhívása keretében nyertek forrást a projektjük megvalósítására – tájékoztatott a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

Ülésezett a Mezőgazdasági Bizottság

A mezőgazdaság az egyik leggyorsabban növekvő ágazat, a nemzetgazdasági növekedés hajtómotorja volt 2016-ban. Most a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának mérséklése van napirenden, az áfacsökkentés 2017. január elsején léphatályba, ami több tízmilliárd forintos megtakarítást jelent a családoknak, és fehéríti az ágazatot is– hangzott el szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.

Fokozottan készülnek az ünnepekre

A téli időjárási viszonyok, a karácsonyi bevásárlási roham, illetve a szilveszterkor megnövekedett alkoholfogyasztás mind arra készteti a rend őreit, hogy fokozott figyelemmel viseltessenek embertársaik iránt. Ennek mikéntjéről, és még sok másról beszélgetett Égető Gyula a csütörtöki Napraforgóban Palicz András rendőr ezredessel, Makó rendőrkapitányával, valamint Dr. Neparáczki László rendőr alezredessel, a Makói Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjével. 

Bababirodalommá vált a Korona – Galériával!

Makón 2015 novemberétől mostanáig összesen 333 baba született. Ebből a nyáron 229-en kaptak úgynevezett bébikötvényt az önkormányzattól. Farkas Éva Erzsébet polgármester csütörtökön újabb 104 apróságnak, illetve szüleiknek adta át a 100-100 ezer forintos támogatást a Korona dísztermében.

Önismeret, táncház, és angol teadélután

A szerdai nap sem maradt program nélkül a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában. Laskai Nelli konfliktuskezelő tippekről, önismeretről, önkontrollról beszélgetett kicsikkel és nagyokkal, s tippeket adott ahhoz, hogyan kezeljék a gyerekek a kritikát.

Vas Péter előre megmondta

Újabb nehéz mérkőzés vár a Vásárhelyi Kosársulira szombaton 18 órakor. A bajnokságban ezúttal azt a Nyíregyházát fogadják a kék-sárgák a Hódtói Sportcsarnokban, akikkel január 16-ig a Hepp-kupa négyes döntőbe jutásért is meg kell küzdeniük idegenben. A találkozó előtt a múlt szombati Debrecen ellen megnyert kupa nyolcaddöntőt az utolsó másodpercben megfordító Vas Péterrel beszélgettünk.

Játékért lángost!

Gyerekeknek gyűjtenek Hódmezővásárhelyen a Csomorkányi úton található lángosozóban. Egy megunt, de jó állapotú játékért egy sima lángost kapnak az adakozók.

Sokan kérik a HPV elleni oltást

Meghosszabbították a jelentkezést, egészen december 16-ig kérhetik a szülők az államilag támogatott, térítésmentes iskolai védőoltást 12 éves lányaiknak, mely a HPV ellen nyújt védelmet. A vírus bizonyítottan felel a méhnyakrák kialakulásáért, mely betegségben hazánkban évente 1500-an halnak meg. Bosnyákovits Tünde megyei tisztifőorvos szerint sosem késő gondoskodni a védőoltásról.

Tartósélelmiszer gyűjtés a rászorulóknak

A Magyar Vöröskereszt Hódmezővásárhelyi Területi Szervezete tartósélelmiszer gyűjtést tartott az egyik helyi hipermarketben. A napokban, Mártély Község Önkormányzatának adományoztak 28 családnak,6 kg-os csomagot. és Székkutasnak szintén ugyan ennyit. Előtte természetesen egyeztettek a települések Polgármesterével, akik örömmel fogadták a hírt.

Eifert János a könyvtárban

A Fotósarok ötlete a Ceglédi Városi Könyvtár (egyben a Kulturális Központ) igazgatónőjétől, Kogler Ágnestől származik. A "próba-rendezvény" még a tavasz folyamán Tóth József "Füles" fotóművésszel olyan sikeres volt, hogy pályázatot adtak be az NKA-hoz egy hat előadásból álló sorozat megrendezésére. A moderátor szerepére és a hat jeles fotográfus felkérésére Markovics Ferenc fotóművészt, Cegléd szülöttét kérték fel.  A további hat fotóművész névsora: Benkő Imre, Eifert János, Bánkuti András, Zsila Sándor, Módos Gábor és Urbán Tamás. Az NKA teljes egészében megítélte a pályázati összeget.

Nagy meccs lesz Brüsszelben

Elsősorban az Európát érintő migrációs válság, a védelempolitika és a gazdaság kérdéseit vitatják meg csütörtöki csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben.

Közlekedésbiztonság Makón és környékén

10 órától Napraforgó magazin a Rádió 7-ben. Téma: Közlekedésbiztonság Makón és környékén. Vendégek: Palicz András r. ezredes Makó Rendőrkapitánya Dr. Neparáczki László r. alezredes, a Makói Közlekedésrendészeti Osztály vezetője. Műsorvezető: Égető Gyula