Csak vagányan! – Galéria!

A hódmezővásárhelyi jégpálya nem csak délelőtt és délután, hanem sötétedés után is várja a látogatókat. A hódmezővásárhelyi jégpálya nem csak délelőtt és délután, hanem sötétedés után is várja a látogatókat. 

A mézeskalácstól a tökfaragásig

December 13-hoz köthető népi hiedelmektől kezdve egészen a tökfaragáson át a modern hajfonásig szinte minden szerepelt kedd este a kiszombori művelődési házban tartott vidám összejövetelen. A helyi honismereti kör Luca-napi vígságára igen sokan voltak kíváncsiak.

Diákok segítő sálfája

Kérlek, vigyél magaddal, hogyha fázol! - szöveggel ellátott sálak díszítettek kedden egy fát a makói szökőkút mellett. Két, fiatalokból álló szervezet, a FIGYI és a Velnök ezzel az amerikai mintájú kezdeményezéssel kívánta megajándékozni azokat, akiknek nem telik téli nyakmelegítőre. Ugyanis a sálakat bárki elvihette, akinek szüksége volt rá.

Másfél év kell a teljes megépítéshez

Jó ütemben haladnak a hódmezővásárhelyi északi elkerülő út munkálatai – hangzott el a településen kedden. A 28 milliárd forintos beruházásról tartottak lakossági fórumot a Városházán. 

Gyermekrajzok tündöklő, téli sokszínűsége

A Tiszta Szívvel Egyesület évek óta meghirdeti a gyerekek részére rajzpályázatát. Az idei pályaművek a „Téli játékok” tematikában készültek el – több mint 120. A legjobbakból kedden nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium aulájában.

Útiköltségre, nyelvvizsgára is költik

Útiköltségre, valamint nyelvvizsgára is költik többek között a Bursa Hungarica ösztöndíjat a megkérdezett makói egyetemisták, főiskolások. Az önkormányzat összesen közel 10 millió forinttal támogat 198 hallgatót. A szerencsés pályázókat kedden a városháza dísztermében köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester.

100 éves lett Klára néni

Családi körben ünnepelte 100. születésnapját Czuczi Mátyásné Simonyi Klára. A kerek évfordulós hölgyet gyermekei, unokái és dédunokái is felköszöntötték. Az ünnepeltet Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere is meglátogatta.

Kakukktojás Ózdon

Nagy Zsolt „Joe” újabb kihívásra készül, most Ózdon, egyetlen vásárhelyiként kell helyt állnia és bizonyítania. Az erőember a három alapgyakorlatban mutathatja meg, mit tud: fekvenyomás, guggolás és felhúzás, a megmozgatott súlyok száma pedig csapatszinten hatszáz-ezer kiló.

1956 Vásárhelyen – 250 diák az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi általános- és középiskolák nyolc osztálya fogadta el az Emlékpont felhívását, hogy a téli szünetet megelőző hetekben ingyenes tárlatvezetés keretében ismerkedjenek meg a város 1956-os eseményeivel. Az elmúlt hetekben a mintegy kétszázötven diákot az Emlékpont történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc kalauzolták az Összefogás a szabadságért. 1956: Magyarországon és Hódmezővásárhelyen című tárlat helyszínein.

Nagy hangsúlyt kapnak a kutatások

A keddi Napraforgó magazinban a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karáról érkeztek vendégek. dr. Komarek Levente oktatási és közkapcsolati dékán helyettes a képzésről, míg dr. Jakab Péter főiskolai docens, és Zoltán Gábor a kar mezőgazdasági mérnöki szakos hallgatója kutatásukról számoltak be.

Bemutatnák a legfrissebb Piroska-ismereteket

Erről is szó esett dr. Kószó Péter és Hegedűs Zoltán vásárhelyi alpolgármesterek fogadóóráján kedden. A két politikust több mint ötvenen keresték fel a városházán.

Műsorváltozás a Rádió 7-ben!

A december 14-i, szerdai Napraforgó magazinműsorunk vendége, Szegedi Erika, Európa, Magyarország és a Rádió 7 főboszorkánya családi okok miatt nem tudja vállalni a szereplést. 

Platán Hét a Varga Tamás Iskolában

2016. december 12-én ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában a karácsonyi ünnepkör hagyományos rendezvénye, a Platán hét. Farkas Zsuzsanna intézményvezető asszony után Vágó János, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévő szülőket, diákokat és pedagógusokat.

Magyar rablót fogtak Hollandiában

Majdnem egy évvel szökése után egy holland borbélyüzletben találtak meg egy magyar rablót. A férfi menekülni próbált, amikor kiszálltak érte a rendőrök, de sikerült őrizetbe venni. Magyar nyomozóktól kapták a fülest.

 

HVSC: Nem sikerült legyűrni az éllovast

A tabella élén álló Békéscsabával játszotta az idei évben utolsó bajnoki mérkőzését a másodosztályban szereplő vásárhelyi vízilabda csapat. Dr. Bertók Gyula tanítványainak nem sikerült meglepetést okozniuk.

Hangoskönyvet kapnak a vak gyerekek

Minden látássérült gyereknek térítésmentesen juttatja el a Kuku és barátai - Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című hangoskönyvet a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület.

Az utakról jelentjük – Hangbejátszással!

A 47-es út Kopáncsnál két sávra szűkült, de lehet haladni Szegedig. Több felbontásra is lehet számítani Vásárhelyen, odafigyelést igényel emiatt a Tóalj utca, és környéke.

Mibe kerül, ha szól a zene a boltban?

Zene az kell, mert körülölel… Idézhetnénk stílusosan az ismert sorokat. Ám a lelkünkre ható muzsikáért a vállalkozásoknak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a jogdíjak miatt. Utánanéztünk, hogy kinek, miért és milyen mélyen kell abba a zsebbe nyúlni.

Visszaigényelhető lesz a hordozók díja

Kötelezettségvállalással zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata a közös jogkezelőknél. Ennek legfontosabb eleme, hogy létrejön az adathordozó megvásárlásával megfizetett üres hordozói díj visszaigénylésének jogintézménye – közölte a GVH.

Népszerű az ingyenjogsi

Eddig 729-en szereztek jogosítványt az állami és uniós forrásokból finanszírozott haszonjárművezető-képzésen - írja a Világgazdaság az OFA Nonprofit Kft. adatai alapján.

 

Aktuális képzési kínálat az MGK-n

Kedden 10 órától Napraforgó a Rádió 7-ben: HÁZUNK TÁJÁN - újdonságok a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karáról" téma: Aktuális képzési kínálat az SZTE Mezőgazdasági Karán és Korszerű tápanyagellátás a sikeres növénytermesztés érdekében vendégek: Dr. Komarek Levente, oktatási és közkapcsolati dékánhelyettes, az Új Nemzeti Kiválósági Program egyik ösztöndíjasa, Zoltán Gábor mezőgazdasági mérnöki szakos hallgató és a kutatás vezetője, Dr. Jakab Péter főiskolai docens. Műsorvezető: Rostás Viktória