Magabiztosan, boldogan – egészségesen

Sokak számára kihívás a magabiztosság, a boldog, optimista életszemlélet. Van egy jó hírünk. Ha egészségesen élünk, ezt is elérhetjük. Erről beszélgettünk Épkézláb című magazinunkban Dr. Ciortea Péter aneszteziológus, belgyógyásszal.

Kommunista egyházüldözés 1956 után

– A Kádár-rendszer állambiztonsága 1958 után egyre kifinomultabb módszerekkel igyekezett információt gyűjteni az egyházakról – jelentette ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége hódmezővásárhelyi csoportja és az Emlékpont hétfő esti rendezvényén Mezey András. A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának történésze arról is beszélt, hogy az államhatalmi rendszer az állampolgárokról a hitéleten keresztül is adatokat gyűjtött, de befolyásolni is igyekezett a híveket.

Szeretetteljes légkör a szállón

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató intézményének adventi koszorúján Kiss-Rigó László megyés püspök, Bán Csaba lelkész és Ritz Judit főigazgató gyújtotta meg a harmadik gyertyát hétfőn, Hódmezővásárhelyen.

A tervek megvannak, jöhet a kivitelezés

Piacépítés, Egészségház felújítás, vízelvezetés – néhány momentum Székkutas jövőbeli terveiről. Közmeghallgatáson ismertették, mi várható 2017-ben a településen.

Soha ennyi díjazott a Rotary-nál

Különleges helyszínen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban adták át a Rotary idei ösztöndíjait. Az ünnepség rangját emelte az a tény is, hogy soha ennyi kitüntetettje nem volt a vásárhelyi területi egységnek. 

Egyre gyarapszik a tudásuk Kodályról

Hétfőn délután a Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő előzetes megmérettetését szervezték meg, a hódmezővásárhelyi általános iskolák 5-6 fős csapatainak részvételével.

Farmja, üzeme is van a községnek

Növelik az állatállományt, saját gyártású térkővel fedik le a járdákat, s ugyancsak saját készítésű padok, szemetesek, kerékpártárolók kerülnek ki a közterületekre - erről is döntöttek hétfőn az apátfalvi képviselők. A Start Közmunkaprogram keretében az értékteremtés a legfontosabb szempont a községben.

Belami ezüst vasárnapja

Na, engem ugyan nem fog a tömeg széttaposta ezüst színű vasárnapon! És tudják miért nem? Mert én célirányosan vásárolok – jelentette be Firnájsz Egon a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt Panel Pál lakótelepi kocsma nagytermében az elmúlt hét szombatján. 

Vereséggel zárta az évet az FKSE

A ContiTech FKSE-Algyő férfi kézilabda csapatai vereséggel zárták a 2016-os évet. Kecskeméten a juniorok és a felnőttek is pont nélkül maradtak.

HLKC: Drámai meccsen kaptak ki a lányok

Nem sikerült pontszerzéssel búcsúznia hazai közönségétől a Hódmezővásárhelyi LKC csapatának. A lányok a mezőny egyik élcsapatával, a Göddel találkoztak, végül egy időntúli szabaddobással inthettek búcsút pontszerzési álmaiknak a hazaiak.

Kollégiumi szobatársból életre szóló barát

Intelligens, tájékozott, következetes – így jellemzi Kecskeméti Sándor Tuza Lászlót, a hódmezővásárhelyi porcelángyár egykori tervező művészét, aki szombat este hunyt el. A Munkácsy-díjas szobrász szerint Tuza a világ legjobb művészettörténésze lehetett volna.

Tanyán élőknek gyűjt a makói Fidesz

A makói tanyavilágban élő nehéz sorsúaknak gyűjt tartós élelmiszert, illetve játékokat a Fidesz helyi alapszervezete - jelentette be hétfői sajtótákékoztatóján a két alelnök. A segíteni szándékozók december 20-ig, reggel 8 és délután 4 óra között adhatják le adományaikat a polgármesteri hivatalban működő képviselői irodában.

Ők felépítették, mi átvettük

Fekete Balázs, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési igazgatója volt a hétfői Napraforgó magazin vendége, akivel amerikai szakmai tanulmányútjáról és a tehenészeti telepek működéséről beszélgettünk.

Nitrátosok! Itt az újabb határidő

A nitrát szennyezéssel szembeni védekezést szabályozó rendelet januári 1-jei módosítása több változást is hozott az adatszolgáltatásban. Az egyik legjelentősebb, hogy az adatszolgáltatási időszak módosulása miatt a 2016-os jelentésben az adatlapot a 2015. szeptember 1. és 2016. december 31. közötti gazdálkodási tevékenységről kell kitölteni. Az adatlapok elektronikus, ügyfélkapun keresztül történő beküldésére 2017. január 1. és március 31. között lesz majd lehetőség. 

Szilárd lábakon a szélben

Hétfőre az időjárásnak köszönhetően nem csak a csúszós jéggel kellett megküzdeni a korcsolyázóknak, hanem a szélviharral is. Aki nem állt szilárd lábakon a korcsolyában, az bizony gondban lehetett, hiszen a fújdogáló széltől is lehetett hajladozni a Kossuth téren. 

Ünnepi nyitva tartás a Tornyaiban

A Jelet hagyni - Kondor Béla gyűjteményes kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban az ünnepek alatt az alábbi időpontokban tart zárva: 2016. december 24. és 26., valamint december 31. és január 2. között.

Karácsony előtti szalagtűző

A hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziumának  és Szakközépiskolájának Szalagtűző ünnepségére december 21-én kerül sor a Bessenyei Ferenc  Művelődési Központban 18 órai kezdettel.

Lemondott a templomépítő polgármester

A nagylaki polgármester, Gyarmati András lemondott a tisztségéről és nyugdíjba vonul. Három cikluson át vezette a települést. A mandátuma december 29-én éjfélkor jár le. Időközi választást várhatóan jövő március végén írnak ki. Addig a jelenlegi alpolgármester, Locskai Zoltán látja el az ügyvivői teendőket Nagylak élén.

Hiába szórták be kávéval a kábítószert

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy német rendszámú gépjármű ellenőrzésekor, megközelítőleg 20 kg marihuánagyanús anyagot találtak a Röszkei Határkirendeltségen. Az ügyben kábítószer birtoklása miatt büntetőeljárás indult. 

Hosszú: hetedik arany, országos csúcs

Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban.

Új nevet kapott a szentesi uszoda

Vasárnap Dr. Rébeli Szabó József nevét kapta a Szentesi Városi Sportuszoda, melyen Hódmezővásárhely vízilabdasportjának örökös bajnokainak küldöttsége is részt vett Dr. Aranyossy Zsolt vezetésével, aki az avató ünnepségen a vásárhelyi vizes sportok képviselőinek üdvözletét tolmácsolta:

Luca, Luca, kitty-kotty…

Luca napjához közeledve a harmadik adventi meggyújtását megelőző program a lucázás jegyében telt Mindszenten december 11-én, a Kulturális Központ és az „Ölelő Karok” Mindszenti Nagycsaládosok Egyesülete közös szervezésében.