Jelenlegi munkakörét illetően Csikász Lajos a Szegedi Tudományegyetem földrajzi és földtani tanszékcsoportjának a rendszergazdája. – Az egyetemet eredetileg földrajz-történelem szakos tanárként végeztem el, s nálam mindig is a történelem volt a fő csapásirány – nyilatkozta csütörtök este a makói József Attila Városi Könyvtárban rendezett író-olvasó találkozó előtt Csikász Lajos. Ugyanis egy kis sci-fi kalandozástól eltekintve történelmi regényeket ír a rendszergazda.

A Maros-parti bibliotékában Rozsnyai János író és Tamás Gábor blogger volt a beszélgetőtársa Csikász Lajosnak. – Korunk egyik legnépszerűbb műfaja a fantasy, a történelmi regény is valami ilyesmi, hiszen az alkotó ebben is kiélheti a fantáziáját, alkothat saját hősöket és saját történeteket – sorolta az író. Az olvasó élményét csak növeli, ha mindezt valós és korhű elemek közé szorítja, hiszen a pontosság nagyon fontos az ilyen jellegű műveknél.

Valójában kikhez is szólnak a Csikász-féle regények? – Nagyon remélem, hogy mindenkihez, a hölgy olvasóimtól már kaptam olyan visszajelzéseket, hogy igazán csajosra sikeredtek a romatikus részek, a férfiaknek meg nagyon tetszenek az izgalmas epizódok – mondta mosolyogva a szerző.

A jelenlegi írásaiban feldolgozott korról, vagyis a XVII. század végi Magyarország időszakáról nagyon kevés regény született. – Ez adta az alapötletet, hogy a török kiűzése és kuruckor hajnala szolgáljon időpontul, szerencsére hatalmas az egyetem könyvtára, így bőven tudtam hozzá megfelelő történelmi adatot gyűjteni – folytatta Csikász Lajos. Arra azonban mindig is törekedett, a szárnyaló író elme ne ragadja el túlságosan, hiszen a történelmi regények egyik legfontosabb ismérve, hogy a korhűek, pontosak. Persze, a hősök jellemét egy kicsit ki lehet színezni!

Munkatársunktól. K.